Gombaszedés közben gyilkolták le a szír katonákat

MH/MTI
2024. március 6. szerda. 21:27

A szíriai polgárháború eseményeit figyelő, nagy-britanniai székhelyű aktivistahálózat szerint legalább 18-an vesztették életüket, tizenhatan megsebesültek, míg további ötven ember sorsáról egyelőre nem tudni semmit.

Az OSDH szerint a szélsőségesek gépfegyverekből nyitottak tüzet, több jármű pedig kiégett a rajtaütés helyszínén. Egyelőre egyetlen csoport sem jelentkezett elkövetőként, de a szervezet azt feltételezi, hogy az Iszlám Állam áll a háttérben.

A dzsihadisták gyakran támadnak meg szarvagombaszedőket, akik az értékes ínyencség begyűjtésével akarnak némi pénzre szert tenni a polgárháborús országban. A szarvasgomba-keresés során az emberek olyan, távol eső sivatagos térségekbe is elmerészkednek, amelyeket már a dzsihadisták tartanak ellenőrzésük alatt, illetve amelyeket gyakran még alá is aknáztak.

Az Iszlám Állam a 2014-es vereségét követően gerillahadviselésre állt át, aktív terrorsejtjei továbbra is követnek el véres merényleteket Szíriában és a szomszédos Irakban.

Elolvasom a cikket