Hatalmas az érdeklődés az MCC Egyetemi Programjára

Az Egyetemi Programba felvételt nyert hallgatók az úgynevezett Iskolarendszer keretein belül hat társadalomtudományi területen mélyítheti el tudásukat: ilyen a jog, a közgazdaságtan, a pszichológia, valamint a nemzetközi kapcsolatok, a történelemtudomány és a média.

Az iskolákat neves magyar szakemberek, akadémikusok, valamint a felsőoktatásban nagy múlttal rendelkező oktatók vezetik. Hisszük, hogy a jövő tehetséges vezetőinek fontos ismérve a széles látókör és a multidiszciplináris megközelítés, ezért a hallgatóknak lehetőséget adunk arra, sőt arra sarkalljuk őket, hogy választott területükön kívül más Iskolák előadásain is vegyenek részt, oktatóinkat pedig arra kérjük, szervezzenek közös szakmai programokat a tanulók számára.

Az Iskolarendszer az országért és a szűkebb közösségükért tenni akaró, lelkes fiataloknak ad lehetőséget arra, hogy képességeiket kibontakoztassák, nyitottak legyenek a világra, ismerjék a nemzetközi folyamatokat. A gyakorlatorientált kurzusok versenyképes tudással, az inspiráló környezet összetartó közösséggel gazdagítja a felvételt nyert diákokat.

Az MCC mindazon, első egyetemi évüket a 2023/2024-es tanév tavaszi félévében befejező hallgatók jelentkezését várja, akik az adott régió valamely felsőoktatási intézményében nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek. Míg a vidéki központokba április 14-ig, a budapesti képzésre március 14-ig lehet jelentkezni.

A Mathias Corvinus Collegium kiterjedt nemzetközi ösztöndíjrendszerének köszönhetően a diákok amellett, hogy tanulmányaikat a világ legrangosabb egyetemein folytathatják, képzéseken, konferenciákon, rövidebb vagy hosszabb távú tanulmányi és kutatási programokban is részt vehetnek, többek között Berlinben, Bécsben, Oxfordban, Cambridge-ben vagy az egyesült államokbeli Quinnipiac Egyetemen.. A hallgatók az MCC brüsszeli központjában uniós intézményeket és döntéshozatali folyamatokat ismerhetnek meg közelebbről.

A képzések során a hallgatókat elismert szaktekintélyek, hazai és külföldi vendégoktatók és előadók oktatják. Az intézmény lehetőséget teremt a karrierút tudatos építésére, kapcsolatok bővítésére, izgalmas közösségi programokat szervez, és nívós kollégiumi lakhatást is biztosít.

Az MCC célja, hogy a fiatalok oktatása ne anyagi helyzetüktől, hanem kizárólag képességeiktől és motiváltságuktól függjön, valamint, hogy a tehetséges magyar hallgatók külföldi tanulmányaik során elmélyített tudásukat idehaza, az országért és szűkebb környezetükért, felelősen gondolkozva kamatoztathassák. Az intézmény szociokulturális háttértől függetlenül biztosítja a diákokban rejlő potenciál kibontakozását, így a képzések a felvételt nyert tanulók számára térítésmentesek.

A Mathias Corvinus Collegium jelenleg több mint 7300 diák ingyenes tehetséggondozását látja el. A 17 magyarországi és tíz külhoni képzési központtal rendelkező intézmény képzési palettájának zászlóshajója az Egyetemi Program, amely Budapesten kívül Debrecenben, Miskolcon, Pécsen, Szegeden és Győrben is elérhető.

Elolvasom a cikket