Magyarul is megszólal Jézus

Czuppon Réka
2024. március 7. csütörtök. 5:59

A Kiválasztott című sorozat negyedik évadának első három epizódját februárban mutatták be az Egyesült Államokban és Kanadában. Az amerikai mozikban óriási sikert aratott, az egyben levetített első három rész a második legnézettebb film volt. Magyarországon is hamarosan elérhetőek lesznek ezek az új epizódók az Angel Studios nevű appban vagy a The Chosen-appban.

A magyar nézők számára jó hír, hogy valószínűleg már húsvét előtt megtekinthető lesz magyar szinkronnal is az első három évad a The Chosen-applikációban. Ez lehetőséget ad azoknak is a megtekintésre, akik nem kedvelik a feliratos filmeket.

A sorozat hazai népszerűségét mutatja az is, hogy közösségi gyűjtés volt a magyar szinkron létrehozásáért, amely során másfél millió forintot gyűjtöttek össze, amely a három évad szinkronizálásához volt elegendő.

A sorozatról még több gondolatot és információt tudhatunk meg az Axioma podcast legújabb adásából, amelyben a magyar szinkron lektorálasában részt vevő Győri Máté és felesége, Győri Juli is mesél a Chosenről.

Győri Máté elmondta, hogy Székely Pál Domokos vezetésével nagyon profi szinkron készült, és a sorozat nagy hatással volt a színészekre is. S bízik abban, hogy valamelyik televíziós csatornán is látható lesz majd hazánkban is.

A kiválasztott világhírű sikerének egyik forrása, hogy a sorozat Jézus és tanítványai életét mutatja be egy teljesen új, személyesebb úton. A történet a Biblián alapszik, de sok új karakter és történet szál feltűnik benne. Ezek viszont csak segítik a megértést, mindenki számára érthetővé és élvezhetővé teszik a cselekményt. Ráadásul minőségben sem marad el a Hollywood-i filmektől a Chosen, annak ellenére sem, hogy a rajongók, nézők pénzadományából készítik.

Felmerül a kérdés, az amerikai Dallas Jenkins-nek honnan jött az ötlet ahhoz, hogy a 21. század elején Jézusról készítsen filmsorozatot? Jenkins édesapja, Jerry B. Jenkins is ismert a filmes világban, hiszen ő volt például a Hátrahagyottak című sorozat forgatókönyvírója. Fia, Dallas sikeres rendező szeretett volna lenni. Volt is egy ígéretesnek tűnő munkája, amit végül utolsó pillanatban elutasított a filmipar, ezért úgy döntött, hogy felhagy ezzel az úttal. Viszont hobbi szinten készített továbbra is kisfilmeket.

Így történt, hogy a saját vallásos gyülekezete számára összeállított Jézusról egy karácsonyi kisfilmet, amely más keresztény közösségekhez is eljutott. Olyan nagy sikere lett, hogy többen felkeresték és győzködték, hogy folytassa ezt a műfajt, akár egy sorozat keretében egy tágabb körnek is.

Jenkins sokáig vívódott, hogy nekikezdjen-e ennek a nehéz feladatnak. Első kérdései között volt, hogy ki legyen a sorozat producere. Erre felesége adott neki választ, mert imádkozás közben azt az ötletet kapta, hogy erről kérdezzék meg inkább a keresztény közösséget és a csodálatos kenyér és hal szaporítás történet analógiáját látta ebben a lehetőségben.

Ezt követően Jenkins egy ismerősétől még aznap este kapott egy emailt teljesen véletlenül, amelyben pont a kenyér és hal szaporításról szóló bibliai részt küldte el neki. Ezt már ő maga is elfogadta meghívásnak arra, hogy nekikezdjen a Jézus életét bemutató sorozatnak.

Arra azonban a rendező sem számított, hogy A kiválasztott ilyen hatalmas siker lesz, már több mint egy milliárdan látták a világon, s már több mint ötven nyelven szinkronizálták, most már magyarul is.

Elolvasom a cikket