Merényletre készülő iszlamista tinédzsereket fogtak el Franciaországban

MH/MTI
2024. március 6. szerda. 17:19

A tájékoztatás szerint a három kiskorúnak nem volt közvetlen köze a brüsszeli koncertterem elleni meghiúsított támadási tervhez, de iszlamista eszméket vallottak – tette hozzá a forrás.

„Egy olyan csoportban kommunikáltak egy közösségi oldalon, amelyben dzsihadista propaganda volt a téma, és szóba kerültek merénylettervek is” – közölte a francia terrorelhárítási ügyészség az AFP francia hírügynökséggel. „Ebben a kontextusban kapcsolatban álltak más személyekkel, köztük a Belgiumban letartóztatottakkal” – tette hozzá a vádhatóság. A három fiatalkorút a belbiztonsági központi igazgatóság (DGSI) nyomozói vették őrizetbe, terrorista bűnszövetkezetben részvétel gyanújával.

Belgiumban vasárnap négy embert, három kiskorút és egy 18 éves férfit tartóztattak le terrorellenes akció keretében, akiket azzal gyanúsítanak, hogy merényletet terveztek Belgiumban – közölte Eric Van Der Sypt, a belga szövetségi ügyészség szóvivője.

Az RTBF közszolgálati média értesülése szerint négy belga városban, Brüsszelben, Charleroi-ban, Ninove-ban és Liége-ben biztonsági intézkedésekkel megerősített házkutatásokat tartottak a hatóságok, azonban nem találtak sem fegyvereket, sem robbanóanyagot.

Az RTBF azt írta, a gyanúsítottak, akik egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül tartották a kapcsolatot, feltehetően támadást terveztek.

A terrorfenyegetést elemző belga központ (OCAM) pénteken közzétett jelentésében felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly 41 százalékkal nőtt a terrorizmushoz és szélsőségességhez kapcsolódó fenyegetések száma. A bejelentések több mint negyven százaléka iszlamista szélsőségességgel állt összefüggésben, míg a többi esetben nem lehetett az „ideológiai dimenziót” meghatározni.

Elolvasom a cikket