Most a gyarapodó szegények pirítottak rá a Böszmére

Vannak emlékek, amelyeket csak könnyek moshatnak le, s amelyeknek nyomai sohasem tűnnek el egészen – írta Báró Eötvös József a 19. században. Az író gondolatát megerősíthetné Gyurcsány Ferenc. Neki ugyanis jóformán csak olyan emlékei lehetnek, amelyek nyomai soha nem tűnnek el. Nem sorolom, elég az őszödi beszédre gondolni, amelynél nagyobb disznóságot nem igen hordott hátán a föld. Gyurcsány arcán azonban megbánást, ne adj isten, könnyeket még véletlenül se látott a magyar.

A napi hírek most is kitermeltek valamit, amivel csúnyán rápirítottak Ferenc képére. Méghozzá egy baloldali egyetemen, a bécsi CEU-n genderszakon is oktató Szikra Dorottya szociológus, aki azt bizonyította a nyilvánosság számára, hogy nagyot csökkent a szegénység Magyarországon 2010 óta. Szikra Dorottya mindezt ráadásul a Gulyás Márton nevével fémjelzett, baloldali aktivistatévében, a Partizánban fejtette ki. Végképp nem lehet tehát azt mondani, hogy itt valami kormánypárti propagandáról lehet csak szó.

Érdemes rápillantani, mit mondott a fiatal szociológusnő. A Vétó című műsorban arra a megállapításra jutott, hogy emberek tömegei kapaszkodtak ki a szegénységből Magyarországon. Aláhúzta: „A Fidesz mostani népszerűségét magyarázza, hogy most egy gazdaságélénkülési periódusban vagy annak az elején vagyunk talán, illetve 2013–14 után volt megint csak egy felívelés, amikor nagyon sok embert felszívott a munkaerőpiac, illetve nagyon sokan elmentek külföldre, és elkezdtek ott dolgozni és meggazdagodni és esetleg visszajönni Magyarországra. Ahogy a legkevésbé iskolázottaknak is jutott munka, és elkezdtek igaziból felfelé menni, gyarapodni.”

A szakértő szerint egy új típusú integráció indult meg a kistelepüléseken a legszegényebbek körében, ez pedig annak köszönhető, hogy több pénzük és munkájuk lett. Megvannak azok az elemek, hogy tudáshoz, végzettséghez jussanak a hátrányos helyzetű és a cigány fiatalok is.

Forgách István romaügyi szakértő a HírTV-ben aláhúzta: „Az mindenképpen elmondható, hogy sokkal többen dolgoznak most a hátrányos helyzetű és cigány családok közül, mint 2010 előtt. Ez mindenképpen egy jó hír. Kimondottan jó hír az is, hogy időközben megerősödött a szakképzés. Ez egy valódi kapaszkodó, valódi lehetőség elsősorban a hátrányos helyzetű fiatalok számára. És már a roma fiatalok nagy része is belátta, hogy szakmát szerezve könnyebben el tud helyezkedni a hazai munkaerőpiacon.

Ez egy olyan tendencia, amelyet, ha csak egy kicsit is szakmai alapon nézi valaki, még az is észreveszi. Ám ha valakit csak a politikai gyűlölet űz, ha olyan nyilatkozatokat tesz a pártja, amelyet Gyurcsány Demokratikus Koalíciójának tagjai tesznek 2010 óta folyamatosan, szítva a gyűlöletet, hergelve Orbán ellen, remélve, hogy a magyarok olyan hülyék, hogy fellázadnak ellene, és megágyaznak a hatalomban a Gyurcsány–Dobrev-kettős vezette árnyékpárnak.

2012. Hirado.hu: A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormányváltás óta nőtt a szegénység Magyarországon. „Lényegesen rosszabbul élünk, mint a kormányváltás előtt.”

2016. 5. 1. Index.hu: A vagyonosodása miatt sokszor támadott Gyurcsány kijelentette, hogy azért fújta le a majálist, mert háromszorosára nőtt a területbér, márpedig a pártnak nincs pénze. Inkább marad szegény, mint hogy más pénzéből urizáljon.

2019. április 6. YouTube.com: Újabb szégyenlista élére kerül Magyarország. Ismét nőtt a szegények lemaradása, egyre többen nélkülöznek. Erről beszélt a DK szóvivője, EP-képviselőjelöltje Rónai Sándor budapesti sajtótájékoztatóján.

Mit mondanak ezekhez képest az Eurostat friss adatai? Azt, amit a szociológusnő. Azt, hogy húsz százalékkal emelkedett a legfeljebb alapfokú végzettségűek foglalkoztatási rátája 2010-hez képest. Szalai Piroska munkaügyi szakértő hangsúlyozta, 2023-ban a legfeljebb alapfokú végzettségűek aránya 35 százalékkal csökkent 2010-hez képest. A szakértő szerint az eredmények magukért beszélnek.

Látható tehát, hogy Gyurcsányék a szegénységről és a foglalkoztatás alakulásáról is csak hazudtak az elmúlt 14 évben.

Ha a Böszme tudna sírni, akkor a könnyek lemoshatnák e szörnyű emlékek egy részét. De nem tud.

Kérem, kedves olvasó, ne sajnáljuk miatta ezt a jóra nem való embert.

A szerző újságíró

Elolvasom a cikket