Németh Balázs végleg tisztázta a főpolgármester-jelöltségéről szóló híreket + VIDEÓ

„A fővárosban élőként nyilván az ember eljátszik azzal a gondolattal, hogyha ő intézkedhetne, akkor mit csinálhatna máshogy, és mi történne máshogy, mint ahogy most történik” – jelentette ki a Magyar Hírlap stúdiójában Németh Balázs, akivel a főpolgármester-jelöltségéről beszélgettünk.

– A sajtóban láttam, hogy a vb után talán magas rangú politikusok között is elhangzott vagy felmerült a nevem, de azt nem tudom, hogy milyen reakció mellett. Hogy legyintettek utána, amikor kimondták, vagy volt olyan, akinek felcsillant a szeme – elevenítette fel a kérdésünkre.

Németh Balázs ugyanakkor hangsúlyozta: „sem hivatalos, sem informális megkeresés ezzel kapcsolatban nem volt”, tehát „nem lesz nagy bemutató, amelyen valamelyik párt bemutat, mint főpolgármester-jelöltet”.

Emlékezetes, Németh Balázs elsőként a Magyar Hírlapnak kommentálta a jelöltségéről szóló pletykákat. Akkor azt emelte ki: „Az biztos, hogy Budapest megérdemelné, hogy megszervezze valaki.”

Objektum doboz

Elolvasom a cikket