Rétvári Bence: kötelező a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek pszichológiai alkalmassági vizsgálata

MH/MTI
2024. március 6. szerda. 8:58

Az intézményvezetőket és helyetteseiket széles körű vizsgálatoknak vetik alá a következő két hónapban, részben az általános pszichés állapot, függőségek – szerencsejáték, alkohol, drog -, szexuális devianciák, részben a vezetői képességek, stressztűrő képesség szempontjából. Ez a vizsgálat érinti a jelenlegi vezetőket, és az ezután kinevezetteket egyaránt, és kétévente ismétlődik.

Rétvári Bence elmondta, hogy a gyermekvédelemre jutó forrásokat 2010 óta több mint háromszorosára, 40 milliárd forintról 127 milliárdra emelték, a szociális, jóléti kiadásokat pedig több mint négyszeresére, 325 milliárdról 1400 milliárdra. A korábbi baloldali kormányok viszont még el is vettek ettől a területtől, csökkentették az ott dolgozók bérét a 13. havi elvételével – jegyezte meg.

A politikus kiemelte: a baloldal, amely most a „leghangosabb”, egyetlen gyermekvédelmi intézkedést sem támogatott, és erről nem is mond semmit. Még ezt az ügyet sem tudja támogatni. Ezt teszi őket hiteltelenné – tette hozzá Rétvári Bence.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az államtitkár hangsúlyozta: szigorításra van szükség a gyermekvédelemben, hogy az állam még jobban vigyázhasson azokra a gyerekekre, akiket a családjuk nem védhet meg. Már eddig is voltak eredmények, 2010 óta nyolcszor több pedofil került börtönbe, 81-ről 663-ra nőtt a számuk – mondta.

„A pedofiloknak börtönben a helyük” – hangoztatta a kormánypárti politikus, jelezve, a baloldal azonban nem támogatta az ezzel kapcsolatos szigorításokat és bojkottálta az erre vonatkozó nemzeti konzultációt is. Számukra a gyermekvédelem sem lényeges, csak az a fontos, hogy a kormányt támadják – értékelt Rétvári Bence.

Elolvasom a cikket