Ha a magukat kissé mazochistának tartó embereknek éppen akad ráérő idejük, ajánlom nekik a világhálón a minap megjelent cikket, melyben Victoria Nuland, csuda tudja, milyen indíttatásból, de azt közölte a világ népével, hogy „Putyin országa nem az az Oroszország, amelyet mi akartunk”. A kijelentés enyhén szólva is meglepő, kevésbé enyhén szólva meg arcátlanság. Amit egyébként a hölgytől már megszoktunk. Az Egyesült Államok politikai ügyekért felelős államtitkára, megbízott külügyminiszter-helyettese mindig is vette a bátorságot, s birodalmi gőgje odáig vezérelte, hogy mindenbe beleszólt, amihez éppen kedve támadt, meg amihez az égvilágon semmi joga sem volt. Ezt hívják nagybirodalmi arroganciának.
Mostani véleménye Putyin országáról normális körökben némi mosolyt is kiváltott, gondolom az orosz elnök is jól szórakozott rajta. Hogy netán válaszolt volna Victoriának, arról egyelőre nincs tudomásunk, mindenesetre az ötös lottónál biztosabb, hogy azt közölte volna, bizony „Biden országa nem az az Egyesült Államok, amit a világ nagy része akart”.
Anélkül, hogy bármely hatalmasságnak bármily szószólója lennék, a Föld számos lakója nevében kijelenthetem, szerintem, s tán nem vagyok egyedül, az Egyesült Államok nem az az ország, amelyet mi akartunk. Már régóta nem! S még csak olyan sem, amelyet nem akartunk. Tudniillik sok más normális és erkölcsöt ismerő országgal együtt kijelenthetjük, hogy nem formáltunk és nem formálunk sohasem jogot arra, hogy megmondjuk másoknak, mi milyen országot akarnánk Máltán, Olaszországban, Amerikában, valamint a szomszédos államokban, de akár csak a távol-keleti országokat illetően is. Merthogy ez sem a mi dolgunk. Államtitkár asszonynak viszont minden megnyilatkozása a tőlük nem éppen a szomszédban lévő orosz-ukrán háború támogatásáról, mármint Ukrajna támogatásáról szól, azaz a háború további folytatásáról, no meg egyebek közt nagy hatótávolságú lőszerek szállításáról is.
Meglehet, civilként nagyot tévedek, de Macron elnök lelkesedése a háború folytatását illetően, például, hogy a harctérre európai országok katonáit is kellene küldeni, azt sugallja, Nulandnak, az EU-ban is akadnak bajtársai. Azt már tudjuk (amikor ezt a cikket írom, február 28. van), hogy Európa országai e napon tiltakoztak az elmés: küldjünk katonákat Ukrajnába elnevezésű „macroni” ötlet ellen. Azt viszont még nem tudjuk, hogy a magasságos Amerika milyen parancsot küld majd az Európai Unió vazallus országvezetőinek, küldjenek-e katonákat vagy ne küldjenek?
Hamarosan kiderül tehát, hogy Victoria Nuland elégedett-e a tekintetben, hogy az ő vágyainak beteljesítése, miszerint Oroszország olyan legyen, amilyet ők akarnak, kezdetét vette-e?
Szóval zajlik az élet, s nem azt mutatja, mintha a népek igazságának elismerését készítenék elő a világ urai. Elég, ha csak az éppen zajló izraeli-palesztin háború folyamatára gondolunk. Egyelőre itt is napnál világosabb, hogy Izrael mellett egy másik őshonos népnek – a palesztinnak – nem engedélyezik, hogy saját, önálló államuk legyen. Hogy miért? Csak! Csak azért sem! S akkor ne is említsük a napjainkban újra és újra megjelenő egyéb konfliktusokat, most éppen a Vörös tenger menti népek lázongásait.
A konfliktus-források tehát tovább sorolhatók, de az is nyilvánvaló, hogy a békésen, tárgyalások útján elérhető megegyezéseknek még csak a körvonala sem látszik. Mert mindig győz az erő és a pénz. És ha ez így lesz, akkor Viktoria sosem fog csalódni. S így alakul ki egy végzetesen torz, jórészt zsarolásra és félelemre épített világ, amely a sokszínűség gyönyörűségét nem becsüli, sőt, irtaná, s ahol az erősebb mindig, s minden erejét bedobva gyarmattá akarja tenni a gyengébbet – és sajnos gyakran teszi is. Hogy miért hagyjuk, annak megfejtésére én alkalmatlan vagyok, hiába töröm a fejem. Ám az azért sokszor, nagyon sokszor eszembe jut, hogy az én nemzedékemnek még szerencséje volt. Mert a tanáraink – az ötvenes-hatvanas években – jól tanították a történelmünket. Megtanították. Minden nehézség ellenére. Rákóczi, Bocskai, Thököly és 1848 szolgáltatták az alapot. S azt is megtanították, hogy felettünk szinte mindig a világ nagyhatalmainak az érdekei döntöttek. Mert jó helyen lakunk itt, a Kárpát-medencében. Ám megmaradtunk. Csodával határosan, s nem sikerült bennünket gyarmatosítani. Talán ez adhatja nekünk az erőt a továbbiakban is. Nulandok és egyéb háborúpárti diktátorok ellenére is.
S akkor evezzünk más vizekre! De nagyon más, távoli vizekre! Ahol, az Amazonas mélyén, a minap ráleltek a világ legnagyobb kígyófajára. Állítólag a legnagyobb méretű kígyófaj ez a minap felfedezett lény. Olyasmi, mint az anakonda, van vagy hat méter hosszú. Tehát az óriáskígyó-félék családjába tartozik, s már azt is megállapították róla, hogy nem támad, ha békén hagyják, jól megvan ott, ahol megszületett, nem veszi el a másik területét. Felforgatott világunkban ezt a hírt én bizony példaértékűnek tartom. Az anakondák ezek szerint bölcsebbek, mint az emberek. Van kitől tanulni, Victoria!
A szerző újságíró
