Aggodalomra ad okot a Brazíliában elkövetett nőgyilkosságok gyakorisága

MH
2024. március 7. csütörtök. 19:12

Naponta négy, éves szinten pedig 1463 nő vesztette életét gyilkosság miatt tavaly Brazíliában, több, mint bármikor korábban – közölte jelentésében a Közbiztonság Brazíliai Fóruma (FBSP) nevű civil szervezet.

Az FBSP a brazil rendőrség adataira hivatkozva hozzátette, hogy a nőgyilkosságok száma 1,6 százalékkal emelkedett az előző évhez képest.

Brazíliában 2015 óta vezetnek statisztikát a nőgyilkosságokról, miután egy akkor elfogadott törvény kimondta, hogy „olyan gyilkosságtípusról van szó, amely a női nem ellen irányuló, családon belüli erőszak egyik következménye”. Az adatokból az is kiderül, hogy a 2015-től 2023-ig terjedő kilenc év alatt 10 655 nőt gyilkoltak meg a jelenleg 203 millió lakosú dél-amerikai országban.

Samira Bueno, az FBSP igazgatónője a jelentésben kiemelte: „nem bagatellizálható, hogy nem egészen egy évtized alatt több mint tízezer nőt öltek meg csak azért, mert nő”.

Luis Inácio Lula da Silva brazil elnök egy évvel ezelőtt, a nemzetközi nőnap alkalmából jelentette be egy sor intézkedést a szavai szerint „a nőket érő, elviselhetetlen mértékű fizikai erőszak” megfékezése érdekében. Az intézkedések között szerepelt a sértett nőket befogadó otthonok költségvetésének növelése és annak a rehabilitációs programnak az újraindítása, amely a családi erőszak áldozatául esett nők nyilvántartása révén próbálja elkerülni az erőszakcselekmények megismétlődését.

Elolvasom a cikket