Ausztria szerint a schengeni rendszer nem működik, tehát nem bővíthető

MH
2024. március 7. csütörtök. 18:53

Az Európai Néppárt (EPP) bukaresti kongresszusán részt vevő Nehammer a kétoldalú megbeszélés után az X (korábban Twitter) közösségi hálón közzétett bejegyzésében azt írta: Romániai fontos partner, az osztrák befektetők sok ezer munkahelyet teremtettek Romániában, és sok román állampolgár dolgozik ápolóként Ausztriában, segíti a gondozásra szorulókat.

„A találkozón ugyanakkor nagyon nyíltan beszéltem a schengeni térség gyors bővítésével kapcsolatos osztrák kifogásokról is. Ausztria álláspontja változatlan: a schengeni rendszer jelenleg nem működik, tehát nem lehet bővíteni” – szögezte le a kancellár.

A román elnökkel folytatott megbeszélés után Nehammer az EPP-kongresszuson mondott beszédében is arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberek félelmeit, egyebek mellett az illegális migrációval kapcsolatos aggodalmait komolyan kell venni, meg kell érteni, miért fordulnak a szélsőséges pártok felé. Komolyan kell venni Finnország aggodalmait, amikor azt állítja, hogy az Oroszország felől érkező illegális migráció a biztonságát fenyegeti, és minden más külső határt is meg kell erősíteni – hangoztatta az osztrák kancellár.

Hozzátette: az EU-nak növelnie kell a határok védelmére szánt erőforrásokat, azokat a menedékkérőket pedig, akik nem jogosultak a védelemre, el kell távolítani az Unió területéről.

Klaus Iohannis román elnök szintén az X közösségi hálón számolt be az osztrák kancellárral történt egyeztetésről. Úgy fogalmazott: megállapodtak arról, hogy „továbbviszik Románia teljes jogú schengeni csatlakozásának folyamatát” ezen végső célkitűzés eléréséig.

A schengeni övezet további bővítésétől az illegális migráció miatt elzárkózó Ausztria tavaly decemberben hozzájárult ahhoz, hogy Románia és Bulgária a légi és vízi közlekedésben idén március 31-én csatlakozzon a belső határellenőrzés nélküli térséghez. Romániában a pártok nemzeti célkitűzésként kezelik azt, hogy az EU igazságügyi és belügyminiszterei még idén meghozzák a döntést az ország teljes jogú schengeni csatlakozásának időpontjáról.

Elolvasom a cikket