Halálra verték, majd elásták hajléktalan ismerősüket

MH
2024. március 7. csütörtök. 22:11

A Zala Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, halált okozó testi sértés bűntette miatt indítványozta annak a két férfinak a letartóztatását, akit hétfő este vettek őrizetbe a rendőrök.

A 21 éves zalaegerszegi és a 32 éves nemesapáti férfi – elfogatóparanccsal keresett harmadik társukkal közösen – tavaly novemberben Zalaegerszegen, az egykori szennyvíztelep területén halálra verték, majd elásták hajléktalan ismerősüket.

A három ittas férfi, miután összeszólalkoztak ismerősükkel, bántalmazni kezdték, többször megütötték, megrúgták és megtaposták őt. Az egyik gyanúsított egy nagyjából 120 centiméteres, öt-tíz centiméter széles fadeszkával többször megütötte a férfi fejét és testét.

A sértett a bordáit és a tüdejét ért súlyos sérülések miatt, légzési-keringési elégtelenség következtében a helyszínen meghalt. A támadók ezután a telep melletti területen elásták a holttestet, amelyre négy hónappal később, hétfő este talált rá egy hajléktalan férfi. A gyanúsítottak közül kettőt a rendőrök a bejelentés után néhány óra alatt elfogtak.

A Zalaegerszegi Törvényszék csütörtöki közleménye szerint az ügyészi indítványt megalapozottnak tartva a Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 30 napra elrendelte a két férfi letartóztatását a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt.

A gyanúsítottak és a védőik fellebbeztek, így a végzés nem jogerős.

Elolvasom a cikket