Rákaptak a svédek a golyóálló mellényre

Nagy trend lett a gyerekek és fiatalok körében Svédországban, hogy golyóálló mellényben járnak az utcán. A brit The Guardian szerint a migrációs háttérrel rendelkező kiskorúak között terjedt el, a bűnbandák ugyanis egyre nagyobb számban toborozzák köreikbe a fiatalokat – írja a Mandiner.

Patrik Andersson titkosszolgálati vezető szerint a rendőröknek és biztonsági őröknek van szükségük a golyóálló mellényre, és nem a bűnözőknek, ezért azt javasolja, hogy tiltsák be azok használatát a civilek számára.

A szakértő kiemelte: a golyóálló mellények használata miatt egyre több a fejre irányuló lövés, emellett a mellény egyfajta szimbólummá is vált, bandajelkép lett, és félelmet kelt a svédekben.

A skandináv államban az egyik legnagyobb az egy főre jutó gyilkosságok száma Európában. Ebben az évben már minimum harminc lövöldözés volt, amelyben négyen vesztették életüket. Legutóbb pedig hétfőn este pár órán belül két robbantás is volt a fővárosban, amelyekben összesen heten sérültek meg.

Elolvasom a cikket