Azbej Tristan: Elítéljük a Boko Haram szervezet terrortámadását

MH/ MTI
2024. március 8. péntek. 17:06

Elítéljük a Boko Haram szervezet terrortámadását, amely során több száz nigériai nőt és lányt raboltak el, és mély együttérzésünket fejezzük ki az elraboltak és családjaik felé – írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára pénteken Facebook-oldalán.

Azbej Tristan: Elítéljük a Boko Haram szervezet terrortámadását

Szülők és rokonok tartják lányaik portréit egy megemlékezésen öt évvel azután, hogy elrabolta őket a Boko Haram dzsihadista csoport. 2014. április 14-én fegyveresek megrohamozták a chiboki lányinternátust, és elraboltak 276, 12-17 év közötti diáklányt, akik közül 57-nek sikerült elmenekülnie úgy, hogy leugrottak a teherautókról. A Boko Harammal folytatott tárgyalások után 107 lány vagy megszökött, vagy fogolycserével szabadon engedték őket, vagy a hadsereg találta meg őket

Fotó: AFP/Audu Ali Marte

Az államtitkár közölte, iszlamista terroristák menekülttáborokban élő nőket és lányokat raboltak el Nigéria Csáddal határos területein március 6-án, becslések szerint az elraboltak száma meghaladja a kétszázat. Hasonló korábbi incidensek példája alapján sajnos nagy veszélyben vannak, fontos a mielőbbi kiszabadításuk – tette hozzá Azbej Tristan.

Hangsúlyozta: Magyarország kormánya 2023-ban is kiemelt figyelmet fordított a Nigériában élők humanitárius megsegítésére és helyben maradásának támogatására, emellett a térség menekülttáboraiban élők támogatására is.

A Hungary Helps – Magyarország segít program keretében a Makurdi Katolikus Egyházmegyében, menekülttáborokban élő rászorulók élelmiszerellátását, a menekültek és a befogadó közösség rászorulóinak sürgősségi szükségleteit támogatta a magyar kormány, emellett Onitsa régióban orvosmissziókat támogatott, valamint ivókutak fúrásával segítette Obodoukwu régió lakosságát – részletezte az államtitkár.

Elolvasom a cikket