Ám az afrikai szavannán vadon élő állatokról készült több mint 10 000 felvételen a megfigyelt fajok 95 százaléka sokkal nagyobb rémülettel reagált egy egészen más állat hangjára. Ez az állat technikailag nem is csúcsragadozó. Mi vagyunk azok: az emberek.
„Az emberektől való félelem mélyen gyökerező” – mondta Clinchy. „Van ez az elképzelés, hogy az állatok hozzászoknak az emberhez, ha nem vadásznak rájuk. De mi kimutattuk, hogy ez nem így van”.
A tavaly közzétett kutatásban Liana Zanette, a Western University ökológusa és munkatársai a dél-afrikai Nagy Kruger Nemzeti Parkban található víznyelőknél egy sor és hangot játszottak le az állatoknak, és rögzítették a reakcióikat.
Ez a védett terület ad otthont a világ legnagyobb fennmaradt oroszlán (Panthera leo) populációjának, így a többi emlős jól tudja, hogy ezek a ragadozók milyen veszélyt jelentenek.
A kutatók emberi beszélgetések hangjait sugározták a helyi nyelveken, köztük az emberi vadászat hangjait, beleértve a kutyaugatást és a puskalövéseket. Lejátszották az egymással kommunikáló oroszlánok hangjait is.
„A legfontosabb dolog az, hogy az oroszlánok vicsorognak és morognak, mintegy „beszélgetnek”, nem pedig üvöltöznek egymásra” – mondta Clinchy. „Így az oroszlánok hanghordozásai közvetlenül összehasonlíthatók az emberek társalgási hanghordozásával”.
A kísérletek során megfigyelt 19 emlősfaj szinte mindegyike kétszer nagyobb valószínűséggel hagyta el a vízlelőhelyeket, ha az oroszlánokhoz vagy akár a vadászhangokhoz képest emberi beszédet hallott. Az emlősök között orrszarvúak, elefántok, zsiráfok, leopárdok, hiénák, zebrák és varacskosdisznók is vannak.
A bolygó messze leghalálosabb állataként és az evolúció egyik fő mozgatórugójaként az ember sajnos kiérdemelte a rettegés minden szívdobbanását, amit másokban keltünk.
„Kifejezetten az emberi hangok keltették a legnagyobb félelmet” – magyarázza a csapat a tanulmányában – „ami arra utal, hogy a vadon élő állatok az embert ismerik fel valódi veszélyforrásként, míg az olyan kapcsolódó zavaró tényezők, mint például a kutyaugatás, csupán kisebb jelentőségű helyettesítő jelenségek”.
Tekintettel arra, hogy az ember ma már mindenütt jelen van, a tőlünk való menekülés mindig csak átmeneti helyzet lesz, ami azt jelenti, hogy ezeknél az emlősöknél sajnos folyamatosan kiváltják majd a félelmet.
Ez nem túl jó hír számos szavannafaj, köztük a zsiráfok már amúgy is fogyatkozó populációjára nézve. Ahogy a kutatócsoport korábbi kutatásaiból kiderül, a folyamatos félelem önmagában is generációkon keresztül csökkentheti a zsákmányállat-populációkat.
A természetvédelmi biológusok azonban talán képesek lehetnek arra, hogy ezt a tudást ezeknek a fajoknak a megsegítésére is felhasználják. Az emberi beszélgetések lejátszásával Dél-Afrikában az ismert orvvadászat által érintett területeken remélik, hogy a veszélyeztetett déli fehér orrszarvúakat biztonságban tudják tartani.
„Azt hiszem, a félelem átható volta a szavannai emlősök közösségében valódi bizonyítéka annak, hogy az ember milyen hatással van a környezetre” – mondta Zanette.
„Nem csak az élőhelyvesztés, az éghajlatváltozás és a fajok kihalása miatt, ami mind fontos dolog. Halálra rémülnek az embertől, sokkal jobban, mint bármely más ragadozótól.”
