Idén 193 középiskolás csapat jelentkezett az országos állategészségügyi versenyre

MH/MTI
2024. március 8. péntek. 20:50

Székely Hanna harmadéves állatorvoshallgató elmondta, Üllőn – ahol az Állatorvostudományi Egyetem Lógyógyászati Tanszéke és Klinikája, valamint Haszonállat-gyógyászati Klinikája található, és egyben az egyetem tangazdaságának is helyet ad -, tartották a versenysorozat egyik leglátványosabb programját: a tangazdaságában élő állatokkal ismerkedhettek meg a versenyzők. Vizsgálatokat is elvégezhettek, oktatói felügyelet mellett.

Az állatorvosi hivatást szeretnék a középiskolás diákokkal megismertetni – tette hozzá, megjegyezve, a verseny nem a lexikális tudásra, hanem a kreativitásra, a csapatmunkára fókuszál.

A tanulmányi versenysorozat az idén 45 egyetemi hallgató közreműködésével valósult meg és a három online forduló után a legjobb 10 csapat jutott a háromnapos döntőbe. Harmat Levente állatorvos, gyakorlatokért felelős oktató, aki a versenyen a tangazdasági programokat vezeti, hangsúlyozta, hogy a részt vevő diákok nagyon érdeklődőek, sokat kérdeznek és nagyon aktívak.

A vetélkedő résztvevői közül többeket a következő tanév elsős hallgatóiként látnak viszont – fűzte hozzá az állatorvos.

Bodó Gábor, a Lógyógyászati Tanszék és Klinika tanszékvezető egyetemi tanára arról beszélt: az állategészségügyi versenyen lehetőséget adnak a diákoknak arra, hogy betekintsenek a klinikai orvoslásba. Példaként említette a lovak Közép-Európában egyedülálló MRI-vizsgálatát, amelynek során álló helyzetben lehet a lábukat vizsgálni, vagy a CT-t, amikor szintén álló helyzetben vizsgálják a lovak fejét vagy nyakát.

Sin Attila harmadéves állatorvos hallgató, szintén a verseny egyik szervezője megemlítette hogy a tangazdaságban bemutatják a diákoknak a haszonállatok tartását.

Kiemelte, hogy évről évre több csapat jelentkezik a versenyre, voltak közöttük határon túliak is.

Elolvasom a cikket