Magánegyetemek ellen tüntető görög diákok csaptak össze rendőrökkel Athénban

MH/ MTI
2024. március 8. péntek. 18:27

A görög parlament még a nap folyamán szavazni fog a magán felsőoktatási intézmények engedélyezéséről.

A kérdés hetek óta a görög belpolitikai élet kiemelt témája, hiszen az ország alkotmánya eddig tiltotta a magán felsőoktatási intézményeket. A változtatás bírálói attól tartanak, hogy a jövőben a felsőoktatás már csak az elit számára lesz hozzáférhető, és az állami egyetemeket elhanyagolják.

A diákokon kívül tanárok és különböző szakszervezetek tagjai, valamint baloldali szervezetek is utcára vonultak a délután folyamán. Utóbbiak okoztak felfordulást és támadtak gyújtópalackokkal a rendvédelmi szervekre a parlament épülete előtt.

Időközben a görög törvényhozásban heves vita zajlott. Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök kijelentette, hogy „jelenleg több mint 40 ezer görög diák tanul külföldön értékes valutát kiadva”. Mint mondta, ezek a fiatalok a jövőben pénzüket belföldön adhatnák ki, csökkentve ezzel „az agyelszívás” jelenségét.

Az utóbbi években számos görög diák választott külföldi tanulmányokat, mert úgy vélte ott magasabb színvonalú oktatáshoz juthat. A fiatalok gyakran a tanulmányaik helyén telepedtek le, ami miatt a későbbiekben hiányoztak a görög munkaerőpiacról.

Micotákisz hangsúlyozta, hogy az állami felsőoktatási intézmények nem fognak háttérbe szorulni. Mint mondta, középtávon egymilliárd eurót akarnak befektetni az ország egyetemeibe.

Az ellenzék vitatja ezt, szerintük a kormány egyfajta „bevásárlóközpont-oktatást” tervez, amelyben azok jutnak előnyhöz, akik megfelelő pénzügyi hátérrel rendelkeznek.

A magánegyetemek engedélyeztetése azonban szinte biztosra vehető, mert a kormány abszolút többséggel rendelkezik a parlamentben.

Elolvasom a cikket