Hirayama úr élete egyszerű. Napközben apró furgonjával Tokió automata mosdóit járja, takarít, nem sokat beszél. Akinek sürgős dolga akad az illemhelyen, azzal előzékeny és segítőkész.
Az autóban, amelyen járja a várost, Velvet Underground zenéket hallgat, Lou Reedet, akinek Perfect Day című daláról kapta a címét a film, Patti Smith-t, és másokat, Nina Simone-t, az Animalstől A felkelő nap házát, és mindent régi kazettákon, mert vele a nyolcvanas–kilencvenes évek táján megállt az idő.
De közben ma már az analóg technika újra divat, ahogy az a filmből is kiderül. A tokiói zeneboltban jó pénzért lehet eladni a régi bakeliteket és a házilag felvett kazettafelvételeket.
Van-e a családban valaki, aki hozzá hasonló?
Fotó: Cirko-Gejzír
Hirayama úr a szabad idejében zenét hallgat, fácskákat ültet, analóg technikával fényképez, régi videókat néz, könyvtárba jár, olvas. Ha van pénze, rendes főtt ételt ebédel egy kifőzdében, ha nincs, akkor a parkban ülve csipeget valamit. De ott is jól érzi magát.
Úgy él, mint aki leválasztotta magát a nagy rendszerről. Nincsen családja sem, szinte teljesen magányos, néha benéz egy furcsán hagyományosnak tűnő kocsmába, és sört iszik, szót vált néhány emberrel, és ennyi.
Nem tudjuk, mi lehetett ennek a redukált életnek az előzménye. Csak sejtjük.
Mert aki elég idős már, az ismerhetett hasonló figurákat a hetvenes–nyolcvanas–kilencvenes években Magyarországon is. Kamionosofőr, szemetes, könyvárus, földmérő, takarító… ezek voltak azok a munkák, amelyeket azok vállaltak, akik nem akartak függeni senkitől.
Ők is ilyenek voltak. Gyűjtötték a legjobb filmeket, zenéket, fotóztak, és nagyon megválogatták, hogy kit engednek magukhoz közel.
A hetvenes–nyolcvanas évekre az volt a jellemző, hogy Amerikában is és Európában, a fal mindkét oldalán mindenki sóvárgott a valóság és az igazság után. A jelenlét és a szabadság lehetőségeit kereste mindenki, aki gondolkozott. Ezek a dalok, amelyeket Hirayama hallgat, mind erről szólnak.
A játék is hozzátartozik az ember természetéhez, ha sokszor el is felejtjük. Az egyik mosdóban egy ismeretlen egy cetlin mindig megadja Hirayamának a következő lépését
Fotó: Cirko-Gejzír
Ne felejtsük el azt sem, hogy ezeknek a dalszerzőknek és előadóknak a java része a maga korában az underground szcénába szorult, illetve vállalta, hogy amit alkot és előad, az csak kevés emberhez fog eljutni. Ez volt az ára a szabadságnak és a hitelességnek.
Amit a filmben látunk és hallunk, éppen az ellenkezője annak, ahogy ma a legtöbb ember a rendszerek alkatrészeként él, nem tud, nem mer leválni, mert fél ennek a beláthatatlan hátrányaitól.
Wim Wenders – aki olyan kultfilmek rendezője, mint a Párizs, Texas vagy a Berlin felett az ég – szembesíti a nézőt azzal az ezredforduló előtti önmagával,aki ezeket az zenéket hallgatta, és hitt abban, hogy a kivívott szabadságát nem kell feladnia.
Ezek a zenék a szocializmus utolsó évtizedeiben számunkra is a szabad levegőt jelentették. Hirayamát pedig ugyanezek a dalok éltetik nagyjából napjainkban. Sőt a vele találkozó japán tizenéveseknek is ezek tetszenek. Ebből tudnak erőt meríteni.
Túl sok esemény nem történik a filmben. De valami azért mégiscsak kiderül Hirayama múltjáról, ha nem is minden, például az sem, hogy szabad akaratából él-e így, vagy valamiért el kellett tűnnie abból a világból, ahol felnőtt.
Ha abból indulunk ki, amit a hozzá hasonló európaiakról és amerikaiakról tudunk, akkor az történhetett, hogy mivel másképp akart élni, mint a családja, fiatalon lelépett otthonról, és többet nem nézett vissza.
A film felveti a kérdést, hogy annyi év, évtizedek után újraéledhet-e a kapcsolata az elhagyott családtagokkal, vagy marad a nem értés, a nem elfogadás, a külön út? Hozhat-e az idő változást, akár olyan családtagot, a sok másmilyen között, aki mégis inkább Hirayamához hasonló?.
De ha akárhogy is alakul mindez, Hirayamának Lou Reeddel, Nina Simone-nal, Patti Smith-szel telnek a napjai, meg a kedves fáival, a park madaraival, a közfürdőben töltött idővel, azzal, ahogy az embereket figyeli, és ahogy amőbát játszik egy ismeretlennel, aki mindig az egyik mosdóban hagyja neki egy cetlin a következő lépését.
Kedvesség, játék, derű, jelenlét, megengedés, együttérzés, egyszerűség, belső szabadság. Ezeket a mélyen emberi tulajdonságokat mint elhagyott holmikat hozza utánunk Wim Wenders a filmjében és a kék furgonján Hirayama úr.
Tökéletes napok – Perfect Days – 2023
Japán–német játékfilm – 133’
Rendezte: Wim Wenders
10/10
