Amikor szignált küldtek az idegenek

LMA
2024. március 9. szombat. 17:33

Megdöbbentő és azóta egyszer sem újra detektálható jelet vettek az űrből 1977. augusztus 15-én az Ohio Állami Egyetem Big Ear rádióteleszkópjának kezelői az Egyesült Államokban. Az utóbb The Wow! signal-nak elnevezett esemény a Nyilas csillagkép irányából érkezett, és a gyakorlatilag mindenben megfelelt azoknak a kritériumoknak, amit mi, emberek a földön kívüli értelmes élet megnyilvánulásának tartunk.

Benedict Wong a film bemutatóján a texasi Austinban

Benedict Wong a film bemutatóján a texasi Austinban

Fotó: AFP/Getty Images North America/Rick Kem

Az eset nem csak azért érdemel figyelmet, mert szabatosan azóta sem igazán sikerült megnyugtatóan megmagyarázni, hanem azért is, mert egy, a Netflixen március 21-én induló sorozatban, a 3-test probléma című alkotásban is kiemelt szerepet kap majd. Maga az 1420 MHz-en (21 centiméteres sávon) vett szignál egyébként viszonylag hosszú, hiszen hetvenkét másodpercig tartott. Fontos megjegyezni, nem a rögzítése időpontjában, hanem néhány nappal később, a felvett adások átnézése és ellenőrzése közben vette észre Jerry R. Ehman csillagász, aki a papírlap szélére írta az azóta legendássá váló Wow! szócskát.

Azt, hogy a tudósok miért pont az 1420 MHz-et figyelték, ugyancsak érdekes. Egy 1959-es tanulmányban a Cornell Egyetem fizikusai, Philip Morrison és Giuseppe Cocconi azt feltételezték, hogy bármely földönkívüli civilizáció, amely rádiójeleken keresztül próbál kommunikálni, előbb-utóbb biztosan használni fogja a 21 centiméteres sávot. Oka ennek pedig az, hogy ha valóban értelmesek, akkor fel fogják fedezni, hogy ez a tartomány a világegyetem leggyakoribb eleméhez, a hidrogénhez köthető, s ennek nyomán alkalmas a nagy távolságú adatátvitelre. Ezek a rádióhullámok ugyanis áthatolnak a csillagközi kozmikus porok gigászi felhőin – amelyek amúgy akadályt képeznek a látható fény számára.

Visszakanyarodva a jelre, egy darabig úgy hitték, hogy valamiféle földi eredetű forrása lehet, de aztán egy nagy intenzitású kutatás után kizárták ennek lehetőségét. Mint írtuk, a forrás a legjobban az augusztusban látható Nyilas (Saggitarius) csillagképben kereshető, de mivel nem jegyezték föl atompontosan az antennák irányát, így azon belül két régió jöhet szóba. Mivel a távolsága a kiterjedése okán százhetven és hatszáztíz fényév között van, a jelet a legoptimálisabb esetben is 1807 környékén indíthatták útjára.

Természetesen a térséget azóta is intenzíven figyelik, de mint írtuk, nem akadtak újabb jelek nyomára.

Az Areciboi Obszervatórium távlati képe

Az Areciboi Obszervatórium távlati képe

Fotó: AFP/United States at Arecibo in Puerto Rico/Imaginechina/Deng Gang

Érdekesség, hogy 2012-ben az Arecibo Obszervatórium digitális adatfolyamot sugárzott a kérdéses térrészbe. Az esemény szponzora a National Geographic Channel volt. A műsorhoz egy sor videomatricát is csatoltak, amelyek különböző hírességek szóbeli üzeneteit tartalmazták.

Mindent összevetve garantálható, hogy a filmtől nem leszünk okosabbak, de az is biztos, hogy a megtörtént és tudományosság próbáját kiállt és hitelesnek tartott eseményre egészen jól föl lehet húzni egy világsztárokkal teletűzdelt alkotást. Amit remélhetően majd egyszer azok is megnézhetnek, akik magát a Wow-signalt küldték.

Elolvasom a cikket