Kiengedik a börtönből Anglia rémét

A 71 éves férfit egy év múlva engedik ki a börtönből, ahol összességében már 50 évet töltött. Ennek nagy részét a Milton Keynes-i fegyházban, ami Anglia egyik legjobban őrzött börtöne. A férfi a börtönben töltött évei alatt többször nevet változtatott, legutóbb 2014-ben, amikor a Charles Salvador nevet vette fel, de előtte az ismert színész, Charles Bronson nevét is használta, hivatalosan.

A férfit először 22 éves korában ítélték el fegyveres rablás miatt. Ezután – különböző büntetései során – a legtöbb időt magánzárkában töltötte, mivel a börtönben is brutálisan erőszakos volt. Többször megtámadta a börtönőröket, sőt egyszer túszul ejtette a fegyház tanárnőjét is.

Tavaly márciusban szabadlábra helyezési kérelmet nyújtott be, amit elutasítottak, mivel nem voltak meggyőződve arról, hogy szabadulása után nem lenne erőszakos. Emiatt várhatóan csak jövőre engedik ki a börtönből, miután letöltötte a teljes büntetését.

„Undorodtam a legutóbbi feltételes szabadlábra helyezésem sikertelenségétől. Ennél jobbat érdemeltem volna. Az elmúlt hat év kemény munkája ez, és semmit sem kaptam, lesújtó volt” – mondta, miután megtudta, hogy a sokadik kérelmét is elutasították.

A bűnöző 72 éves korában lehet újra szabad, amit már nagyon vár, azt is elárulta, hogy mit fog tenni, ha kiengedik a börtönből.

Szeretne rengeteget kirándulni, beülni egy étterembe, ahol meg tud enni egy angol reggelit. Elárulta, a börtöntársai hiányoznának majd neki.

Hozzátette azt is, hogy feleségével szeretne újraházasodni, mivel ezt a börtönbe vonulása előtt megígérte a 71 éves Irene Dunroenak.

Elolvasom a cikket