Siklósi Gergely ezüst-, Koch Máté bronzérmes

MH/ MTI
2024. március 10. vasárnap. 21:32

A férfiak versenyét a négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győző emlékére rendezték meg. A világrekordnak számító 393 fős mezőnyben 26 magyar volt, közülük hárman szerepelhettek a főtáblán.

A 2019-ben világbajnok Siklósi az első asszójában megküzdött a holland Rafael Tulennel, de 9-11-ről fordítani tudott. Amerikai ellenfelét könnyedén győzte le, aztán az egyiptomi Mohamed Jasszen ellen szintén hátrányból jött vissza, végül a Tokióban csapatban olimpiai bajnok japán Kano Koki ellen szoros küzdelemben, ráadástussal nyert, így került a legjobb négy közé.

A vb-címvédő Koch a főtáblán az első körben magabiztosan győzte le dél-koreai ellenfelét, a másodikban pedig a harmadik főtáblás magyart, Keszthelyi Zsombort búcsúztatta. Később spanyol, majd portugál ellenfelét is felülmúlta.

Az elődöntőben egymással vívott a két magyar. Tavaly, a világbajnokságon a negyeddöntőben Koch 15-12-re győzött, most viszont az egész nap kezdeményezően vívó Siklósi nyert 15-7-re úgy, hogy az utolsó három percben még 7-7-is volt az állás. Végül, a fináléban az egyéniben négyszeres Európa-bajnok, csapatban olimpiai, vb- és Eb-aranyérmes Yannick Boreltől négy tussal kikapott.

„Azzal, hogy két hete, Heidenheimben meglett a csapatkvóta, lekerült rólam egy megfelelési kényszer, innentől a prioritás az egyénire helyeződött – mondta az MTI-nek Siklósi. – Aranyat akartam nyerni, de ez az ezüstérem értékes helyezés minden szempontból. Egyfajta kényszer is volt, hogy jól szerepeljek, hogy ne csússzak ki a világranglistán a kiemelést jelentő első 16-ból. Korábban lábfájás is akadályozott a vívásban, ez elmúlt, most újból élveztem a sportot” – tette hozzá az ezüstérmes, aki a budapesti GP-t a nemzetközi rangsor 14. helyéről kezdte.

„A világkupákon szerzett érmek után szerettem volna GP-n is érmet nyerni, ez sikerült: ez az első GP-érmem, ráadásul hazai közönség előtt” – nyilatkozott Koch Máté, aki elárulta, a döntőben 77-ig tartott ki az ereje, a koncentrációja, azután „kipukkant”. – Gergő a rutinja és a fizikuma miatt jobban bírta. Legutóbb én nyertem ellene, őt biztos hajtotta a visszavágás vágya is. Bentről nem éreztem, hogy ennyire sima lett volna az asszó vége. Sajnálom, hogy kétszer is magyar ellen kellett vívnom. A többi asszóban sokat jelentett, erőt adott a szurkolók biztatása” – mondta, majd még hozzátette: a férfi párbajtőrnek eredményes hetei vannak, de a fontos verseny – utalt az olimpiára – nyáron lesz.

A magyar válogatott már kiharcolta az olimpiai részvétel jogát, ami egyben azt jelenti, hogy egyéniben Párizsban a maximálisan engedélyezett három fő indulhat.

Elolvasom a cikket