Soltész Miklós: meg kell őrizni a hitet, a hagyományokat

MH/ MTI
2024. március 10. vasárnap. 17:18

Soltész Miklós a felújított Szentháromság templom átadó ünnepségén azt mondta, a hagyományok, őseink hite megerősíti a családokat, és összetartja a közösségeket.

„Ha van kitartás, közösség és hagyomány, meg tudunk maradni. Így maradt meg 250 év alatt a teveli német közösség, amely hatalmas templomot emelt, és így maradt meg a kétezer éves kereszténység is” – hangsúlyozta.

Hozzátette azt is, hogy vissza kell utasítani mindazt, amely pusztító ideológiát hoz, azokat a „percembereket”, akik csak „rombolni akarnak közösséget, hitet, nemzetet”. „Mi meg fogunk maradni, de az ő gondolatviláguk, vissza fog vonulni” – jegyezte meg.

Az államtitkár utalt arra, hogy az utóbbi időben megszűnt a nyugat-európai labdarúgó-mérkőzések elején a játékosok fél térdre ereszkedése, „abbahagyták az elmúlt években szélsőséges ideológia mentén végzett bohóckodást, amivel a kereszténységet is gúnyolni akarták”. A zsidó-keresztény közösségtől ellopott térdelés, csakúgy, mint a szivárvány szimbóluma számukra csak ideiglenes volt. Ahol nincs érték, ott nincs kitartás sem, előbb-utóbb megunják – tette hozzá.

Azt mondta, annak ellenére, hogy Tevelről is elűzték a németeket a második világháború után, itt vannak, és megtörtént a megbékélés a bukovinai székelyekkel és felvidéki magyarokkal, a település ezért minta lehet sokak számára is a békétlen világban.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a térség fideszes országgyűlési képviselője többek között arról beszélt, hogy vasárnap, március 10-én emlékeznek a székely vértanúkra, akik 1854-ben e napon adták az életüket a magyar függetlenségért, a székely nép önrendelkezéséért. A székely szabadság napján nemcsak rájuk, hanem azokra a székely ősökre is emlékeznek, akik az egész magyar hazáért áldozták életüket – mondta.

Hozzáfűzte, a templom a német nemzetiségű, régi tevelieknek köszönhető, akik a török hódítás után hazát is teremtettek ezen a földön. „Mi székelyek is köszönetet mondunk a templomért, hiszen új hazára leltünk itt” – fogalmazott a bukovinai székely származású politikus.

A templomot Felföldi László pécsi megyéspüspök áldotta meg, az ünnepségre mások mellett eljöttek Tevel testvértelepülése, Csíkdánfalva küldöttei Böjte Csongor-Ernő polgármesterrel.

Fazekas Attila, Tevel független polgármestere elmondta, az államtitkárság 105 millió forintos támogatásával és kétmillió forintos adományból vonóvasakkal erősítették meg statikailag a templomot, megújították a tetőszerkezetet, és új tetőfedést kapott az épület.

Elolvasom a cikket