Ukrajna is háborúba küldi a börtöntöltelékeket

Korábban primitív megoldásnak tartotta Kijev a bűnözők frontra küldését, az Ukrajinszka Pravda most mégis arról ír, hogy a jövő héten a Verhovna Rada elé kerül az elítéltek és bebörtönzöttek mozgósításáról szóló törvénytervezet.

Denisz Maljuszka ukrán igazságügyi miniszter szerint az előterjesztést első olvasatban el is fogja fogadni a törvényhozás.

– Több ezer fogoly áll készen a katonai szolgálatra, és hogy megvédje a hazáját – jelentette ki a tudósítás szerint.

Mint mondta, a honvédség kérésére a törvényjavaslat kizárja azoknak az elítélteknek a mozgósítását, akik megsértették a katonai fegyelmet, katonai kötelességük teljesítésével összefüggő bűncselekményeket követtek el, valamint államellenes bűncselekményeket hajtottak végre.

Megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy nem minden katonai parancsnok áll készen arra, hogy az elítélteket egységeibe vegye.

– Senkire sem fogunk ilyen katonákat rákényszeríteni – jelentette ki ennek kapcsán.

Hozzátette: a fegyencekből valószínűleg különítményeket szerveznek.

Elolvasom a cikket