A hetvenéves Mocsai Lajost köszöntötték a Testnevelési Egyetemen

MH/MTI
2024. március 11. hétfő. 22:34

Sterbenz Tamás rektor köszöntőbeszédében elmondta: az itthon és külföldön is elismert tekintély, Mocsai Lajos példaként szolgálhat mindenki, az egyetem, a tanárok, a tanulók, az edzők számára. Hozzátette, tanítói, edzői és tudományos munkájának egyik titka lehet az a „mágikus nyelvhasználat”, amely mindig is jellemezte őt.

Schmidt Gábor sportért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy Mocsai Lajosnál itthon kevesebben alkottak nagyobbat, és a „Mocsai, Fábiánné Rozsnyói Katalin, Kemény Dénes, Kulcsár Győző” edzői négyes hihetetlen eredményeket ért el. Mocsai számára az edzői felelősség egyben kihívást is jelentett, így áll mögötte egy sikeres életpálya. A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy az ünnepelt példaképpé tudott válni, vissza tudott adni annak a közegnek, az egyetemnek és a kézilabdázásnak, ahonnan érkezett, és minden helyzetben ember tudott maradni, ezen kívül példa értékűen össze tudta egyeztetni a családi, az egyetemi és az edzői életét.

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke, a Nemzet Sportolója laudációjában kiemelte, Mocsai Lajos hetvenévesen is erőteljes, mosolygós, optimista és tervekkel teli ember, pedig „már öt éve nyugdíjas is lehetne”, és inkább változatlan hévvel az egyetem fejlesztéséért, felvirágzásáért dolgozik.

Az ünnepelt – akinek négy gyermeke és tizenöt unokája van – köszönetet mondott családjának, amely nagy erőt adott neki, és mindenkinek, aki támogatta edzői, egyetemi, tanítói munkájában. Hangsúlyozta, a hozott családi háttér, valamint a saját családja minden esetben segítették őt, ezen kívül az élete során szembe jövő kihívásoknak, téthelyzeteknek igyekezett a legjobb tudása szerint megfelelni, a rábízott játékosokat pedig még jobbá tenni. Hozzátette: erős hite ad erkölcsi keretet életének.

Mocsai Lajos a legsikeresebb magyar kézilabdaedző. Válogatott szinten, szövetségi kapitányként olimpiai (női, 2000) és világbajnoki (férfi, 1986 és női, 2003) ezüstérmes, a nőkkel 2000-ben Európa-bajnok és 1998-ban Eb-harmadik, a férfiakkal pedig kétszer olimpiai negyedik (1988, 2012). A Vasas női csapatával 1982-ben BEK-et, a német TBV Lemgóval 1996-ban, valamint a Veszprémmel 2008-ban KEK-et nyert, hétszeres magyar bajnok, hatszoros Magyar Kupa-győztes, ezen kívül pedig Német Kupát és City Kupát is nyert. Az Európai Kézilabda Szövetség életműdíjasa, itthon 2009-ben az év edzőjének, 2012-ben pedig az év szövetségi kapitányának választották.

A sikereken túl – többek között – a Magyar Kézilabda-szövetség tiszteletbeli elnöke 2015 óta, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnöke négy éve, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke 2021 óta, a Nemzeti Kézilabda Akadémia sporttudományos és szakmai főigazgatója 2012 óta.

Elolvasom a cikket