Három frontszakaszról jelentett sikereket az orosz védelmi tárca

MH/MTI
2024. március 11. hétfő. 18:42

A hadijelentés szerint az ukrán fél az elmúlt nap folyamán 17 rohamot és ellenrohamot kísérelt meg sikertelenül, közülük 11-et Avgyijivka környékén. Az ukrán hadsereg a harci érintkezési vonal mentén több mint nyolcszáz katonát veszített, közülük a legtöbben, több mint 430-an az Avgyijivka körzetében vívott összecsapásokban estek el vagy sebesültek meg súlyosan.

A minisztérium a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek mellett két telephelyet, ahol külföldi „zsoldosok” állomásoztak, hét drónirányítási pontot, egy üzemanyag- és öt lőszerraktárt, két harckocsit – az egyikük egy amerikai Abrams volt –, két gyalogsági harcjárművet, négy páncélozott harcjárművet, egy cseh Vampire sorozatvetőt, két francia CAESAR és egy amerikai M109-es Paladin önjáró, valamint egy-egy amerikai M101-es és M119-es vontatott tarackot, továbbá HIMARS sorozatvetők tíz rakétáját és 95 drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást.

Elolvasom a cikket