Az új-zélandi akcentus annyira jellegzetes, hogy a nemzeti légitársaság a reklámjainak egyik jellegzetességévé tette. Ez azonban semmit sem jelenthet a delfineknek, akiknek nehézséget okozhat az ország másik felén élőkkel való kommunikáció. Ezt nem tudjuk biztosan – lehet, hogy csak kíméletlenül gúnyolódnak egymáson, miközben tudják, mit mondanak –, de az biztos, hogy nagyon másképp hangzik.
Dr. Jessica Patiño-Pérez, a Massey Egyetem munkatársa az új-zélandi Aotearoa északi partjainál, a Great Barrier-szigetnél rögzítette a palackorrú delfinek által használt sípokat. Patiño-Pérez a saját egyetemén dolgozó kollégáival együttműködve elemezte ezeket, és összehasonlította őket egymással, valamint a világszerte rögzített delfinekkel.
A delfinek nagyon beszédes állatok, a hangokat táplálékkeresésre és a csoportkohézió fenntartására használják. A 3000 és 36 000 Hz közötti frekvenciájú, akár négy másodpercig tartó sípolás csak egy a három hangtípus közül, amelyeket az egymással való beszélgetésre használnak.
A helyi környezet alakíthatja a fütyülést: a mélyebb vizekben élő delfinek mélyebb hangokat használnak, mint azok, amelyek a tengerparthoz közel élnek, és megengedhetik maguknak a magas hangokat, amelyek nem tudnak olyan messzire eljutni. A delfineknek vannak úgynevezett „jellegzetes füttyeik”, amelyekről úgy gondolják, hogy a nevükkel egyenértékűek, és a csoport többi tagja számára egyfajta azonosításra szolgálnak. A csapat ezeket figyelmen kívül hagyta, és a csoport sok vagy minden tagja által használt, közös füttyökre összpontosított.
Már korábban megállapították, hogy a delfinek a viselkedés összehangolására, egymás felismerésére és általában a harmónia fenntartására használják a sípokat. Mindez attól függ, hogy képesek-e megérteni, mit jelent egy adott füttyszó. Ha a populációk elég hosszú időre elszigetelődnek egymástól, logikus, hogy a nyelvük elfejlődik, ahogyan az emberi beszéd is.
Azt azonban nem tudjuk, hogy mennyi időbe telik, amíg ez eléri azt a pontot, amikor a delfinek különböző csoportjai már nem értik egymást. Genetikailag az új-zélandi, északi és a déli populációk nagymértékben különböznek egymástól, így úgy tűnik, hogy már régóta nem keverednek.
Ez minden bizonnyal tükröződik a kommunikációjukban is: a sípolás kontúrja, időtartama és végfrekvenciája nagymértékben eltér a két csoport között. A csapat által rögzített hangok annyira különböznek egymástól, hogy a számítógépes programok kilencvenszázalékos pontossággal képesek azonosítani, hogy egy-egy füttyhalmaz melyik populációtól származik. „A legfontosabb különbségek a sípok kontúrja, időtartama és végfrekvenciája voltak” – írják a szerzők.
„Globális szinten az új-zélandi populációkból származó sípok akusztikai paraméterei inkább az északi féltekén található populációkhoz, mint a déli féltekén található populációkhoz csoportosultak.”
Érdekes módon annak ellenére, hogy sekélyebb vizekben élnek, a északon élő delfinek azok, amelyek alacsonyabb frekvenciákat használnak, bár a legtöbb populáció hangterjedelme átfedésben van. A szerzők feltételezése szerint a déli vizekben élő delfinek a népszerű turistahelyen lévő hajókhoz igazodva alakíthatták hangjukat.
Azt még mindig nem tudjuk, hogy az egyik populációhoz tartozó palackorrú delfinek képesek lennének-e megérteni a másik populáció egy tagját, ha az az ő területükre kerülne, vagy csak „kigúnyolnák” azt.
