Svédország osztozik a szövetségesek terheiben, a felelősségben és a kockázatokban

MH/MTI
2024. március 11. hétfő. 21:46

A 32. NATO tagországává vált Svédország miniszterelnöke beszédében hangsúlyozta, országa saját biztonsága szavatolása érdekében csatlakozott a szövetséghez, valamint azért biztonságot nyújtson másoknak.

Az, hogy Svédország zászlaja hétfőtől a többi szövetséges zászlaja között lobog, azt mutatja, hogy az ország elszánt a demokrácia és a szabadság védelme mellett – jelentette ki.

Kristersson kiemelte, a biztonsági környezet sosem volt rosszabb a második világháború óta, Oroszország pedig várhatóan hosszú távon jelent fenyegetést az euroatlanti térségre. Ilyen biztonsági környezetben a teljeskörű NATO-tagság az egyetlen észszerű választás – jelentette ki.

„Tudjuk, hogy magasak az elvárások Svédországgal szemben, de magunkkal szemben is magasak az elvárásaink” – fogalmazott Kristersson, majd hozzátette: Svédországnak megvannak azon egyedülálló képességei, hogy hozzájáruljon a NATO célkitűzéseihez a szárazföldön, a levegőben és a tengereken. Kiemelte: Svédország megerősítette védelmét és megkettőzte védelmi kiadásait, megfelelve ezzel a szövetségesek elvárásainak. Teljes mértékben elkötelezett a terrorizmus elleni közdelemben és a sikeres transzatlanti együttműködés mellett – mondta a miniszterelnök.

Svédország hozzá fog járulni, hogy a világ szabadabb és biztonságosabb legyen a szövetségesek mellett minden ország számára – tette hozzá a svéd miniszterelnök.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kijelentette: a csatlakozással nemcsak Svédország vált biztonságosabbá, hanem az észak-atlanti szövetség is erősebb lett. Hangsúlyozta, mostantól 32 ország dolgozik együtt szolidaritásban a béke megőrzésén, egymilliárd ember védelmén és a háborúk megelőzésén.

Szavai szerint a svéd csatlakozás bizonyítja, hogy a szövetség ajtaja nyitva áll, és azt mutatja, hogy nem Oroszország dönt arról, melyik ország lehet a NATO tagja és melyik nem. Kijelentette: minden országnak joga van megválasztani saját biztonsági berendezkedését, és azt, hogy csatlakozni kíván-e egy, a békét szorgalmazó szövetséghez. Ezzel összefüggésben kijelentette: Ukrajna a NATO tagja lesz. Az ország sosem volt közelebb a NATO-tagsághoz, mint most – tette hozzá.

Azt mondta, Vlagyimir Putyin orosz elnök meg akarta gyengíteni a NATO-t, felügyeletet akart gyakorolni minden szomszédja felett, és megsemmisíteni Ukrajnát mint önálló államot. Az orosz elnök azonban elbukott, a NATO ugyanis nagyobbá és erősebbé vált, mint valaha – hangoztatta Stoltenberg.

Elolvasom a cikket