Átláthatóságot sürgetnek a fukusimai hűtővíz óceánba engedésével kapcsolatban

MH/ MTI
2024. március 12. kedd. 22:38

A főigazgató egy nappal a fukusimai katasztrófa 13. évfordulója után érkezett a szigetországba.

„A tragédia sok nehézséget hozott, ám megerősítette a kapcsolatokat a NAÜ és Japán között – szögezte le a főigazgató Itó Sintaró japán környezetvédelmi miniszterrel folytatott egyeztetése során.

Szaitó Ken gazdasági, kereskedelmi és ipari miniszternek elmondta: rendkívül fontos, hogy a kezelt hűtővíz óceánba engedése – amely ellen a többi között Kína és Dél-Korea is többször tiltakozott – átlátható módon történjen.

A főigazgató mindemellett bejelentette, a NAÜ kész technikai segítséget nyújtani az üzemen kívüli, a szigetország északnyugati részén lévő Kasivazaki-Kariva atomerőmű újraindításához.

Japán korábban a NAÜ segítségét kérte a fukusimai radioaktív talaj eltávolításához, melyet jelenleg egy fukusimai átmeneti tárolóban őriznek, Tokió azonban ígéretet tett, hogy 2045-ig véglegesen eltávolítja a prefektúrából a szennyezett réteget.

Az ügyben a NAÜ a nyár folyamán tesz közzé végleges jelentést.

A Fukusima Daicsi atomerőműben 2011-ben földrengés és szökőár miatt magolvadás következett be, a reaktorokat sikerült leállítani, de továbbra is hűteni kellett őket. Mivel a hűtővizet már nem volt hol tárolni, azt harminc év alatt fokozatosan, megtisztítva, fokozott ellenőrzés mellett egy kilométerre a parttól a tengerbe eresztik. A folyamat várhatóan évtizedekig tart majd.

Elolvasom a cikket