FBAMSZ: A lakásbiztosítási kampány utolsó hetében várható a váltások 40 százaléka

MH/ MTI
2024. március 12. kedd. 20:29

Papp Lajos a kampány első 10 napjának tapasztalatai alapján ismertette: az első napok élénk szerződésváltási hulláma után kissé csökkent az aktivitás. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampányok tapasztalatai alapján ugyanakkor a biztosítási alkuszok azt várják, hogy a lakásbiztosítási szerződésüket lecserélő ügyfelek jelentős része az utolsó héten lép majd.

A FBAMSZ a jelenlegi tendenciák ismeretében arra számít, hogy mintegy százezer biztosítást cserélnek majd le, bár a kampány előtt piaci szereplők akár félmillió váltást is lehetségesnek tartottak – mutatott rá a szövetség elnöke.

Magyarországon 3,3 millió lakóingatlan van biztosítva, ebben ugyanakkor nem várnak lényegi növekedést – jelezte.

A szövetség tagságát képező alkuszok tapasztalatai szerint a kampányban megkötött lakásbiztosítások díja átlagosan 33-40 ezer forint között mozog, ami 20-30 százalékkal alacsonyabb a tavalyi éves átlagdíj mértékénél – ismertette Baksa Melinda, a FBAMSZ elnökségi tagja. Hozzátette: ezek az adatok is jelzik, hogy erős piaci verseny indult a kampányban.

Kiemelte, hogy a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítási termékek alkuszcégenként változó mértékű, 23-33 százalékos részarányt képviselnek a közvetített termékek között, ami a korábbi adatokhoz képest jelentős előretörésnek számít.

Molnár László, a FBAMSZ alelnöke a sajtótájékoztatón egyebek mellett felhívta a figyelmet arra, hogy nem a legalacsonyabb díj kiválasztása a legfontosabb, a lakásbiztosítás valódi értékét az általa nyújtott térítés mértéke és fedezeti köre határozza meg.

A szövetség tájékoztatása szerint a FBAMSZ 1991-ben jött létre, tagjai jelenleg a teljes alkuszi piac teljesítményének mintegy 50 százalékát biztosítják.

A meglévő lakásbiztosítási szerződéseket az évfordulójuk mellett idén márciusban, a lakásbiztosítási kampányban is fel lehet mondani, és minden egyéb kötelezettség nélkül másikat lehet kötni.

Elolvasom a cikket