Gál Kinga: Az európai mezőgazdaság helyzetével is foglalkozni kell az EU-tagállamok vezetőinek jövő heti csúcstalálkozóján

MH/ MTI
2024. március 12. kedd. 13:32
Frissítve: 2024. március 12. 13:34

„Ez nemcsak szakpolitikai és támogatási kérdés, hanem nagyon komoly stratégiai kérdés, ami az elkövetkező évtizedekre meghatározza az európai gazdaság, az európai emberek életét” – hangsúlyozta.

Gál Kinga arra is rámutatott, hogy hangsúlyt kell fektetni Európa szerepére a biztonsági-védelmi kérdésekben is, ehhez pedig erősebb európai védelempolitikára és védelmi iparra, technológiára van szükség. Mint mondta, Magyarország támogatja az európai védelempolitika megerősítését, amelynek egy robusztusabb európai védelmi iparon kell alapulnia.

„Ez ugyancsak stratégiai kérdés, és emiatt a következő uniós ciklusban a védelemközpontúság kell, hogy megnyilvánuljon az uniós struktúrákban és az ehhez rendelt költségvetési forrásokban is” – jelentette ki. Felhívta a figyelmet, hogy az európai biztonság alapvető feltétele az illegális bevándorlás megállítása a külső határokon.

Azzal kapcsolatban, hogy kedden az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen a parlament plenáris vitáján bejelentette, hogy javasolja a tanácsnak a csatlakozási tárgyalások megkezdését Bosznia-Hercegovinával, Gál Kinga hangsúlyozta: Magyarországnak a nyugat-balkáni bővítés elsődleges fontosságú, akárcsak az EU-nak.

Az ukrajnai háborúról szólva, elmondta: előtérbe kell, hogy kerüljön végre a béke, a béketárgyalásokhoz vezető fegyverszünet.

„Elítéljük Oroszország agresszióját, kiállunk Ukrajna szuverenitása, területi integritása mellett, humanitárius segítséget erőn felül nyújtunk az országnak, de fegyvereket nem küldünk” – szögezte le. Véleménye szerint, a háború kiszélesítése további pusztításhoz, emberáldozatokhoz vezet, ezért mihamarább békére van szükség. Az hogy ez előtérbe kerüljön, arra van szükség, hogy az elkövetkező uniós ciklusban, az uniós választásokon változás történjen Brüsszelben – tette hozzá a fideszes politikus.

Elolvasom a cikket