Lóga Máté: Hamarosan megkezdődik a KKV Technológia Plusz Hitelprogram társadalmi egyeztetése

MH/ MTI
2024. március 12. kedd. 19:38

Hangsúlyozták, az infláció sikeres visszaszorítását követően 2024-ben a kormány fő célja, hogy helyreállítsa a gazdasági növekedést és dinamikus, négy százalék körüli GDP bővülést érjen el. Ennek érdekében tovább kell fejleszteni a vállalkozásokat, új beruházásokra, a hatékonyság és a termelékenység érdemi növelésére van szükség. Ennek elérését fogja támogatni a GINOP Plusz I. prioritása is, amelyen keresztül a kormány elsősorban olcsó és célzott hitelekkel összesen 450 milliárd forintot biztosít a vállalkozások fejlesztésére.

A Nemzetgazdasági Minisztérium célja, hogy ezek a források mielőbb a gazdaságba kerüljenek. Ezért a kormány a második negyedévtől kezdődően a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára a 450 milliárd forintos keretből több mint 155 milliárd forintnyi könnyen elérhető hitelprogramot indít kedvező feltételekkel – írják a közleményben.

Lóga Máté gazdaságstratégiáért, pénzügyi forrásokért és makrogazdasági elemzésért felelős államtitkár a program kapcsán a közleményben kiemelte, hogy annak céljai: a termelékenység és hozzáadott érték növelése a technológiai és szervezeti megújítás támogatásán keresztül; a vállalkozások korszerű termék- és szolgáltatásfejlesztési képességének megteremtése, bővítésének támogatása, lehetővé téve megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására vonatkozó energiahatékonysági beruházásokat is; továbbá olyan beruházások támogatása, amely esetén a vállalkozások rövid és középtávon bevételt termelő, megtérülő technológiákba fektetnek be, azonban a tőke- és hitelpiaci feltételek akadályozzák a finanszírozást.

Ismertették, a hitel Budapest kivételével az ország egész területén felhasználható. Az igényelhető hitelösszeg nagysága 10 millió és 100 millió forint között lesz, amelyet a kormány nullaszázalékos kamat mellett biztosít. A hitelt legalább öt főt foglalkoztató és egy lezárt üzleti évvel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások igényelhetik. A hitel felhasználható új eszközök beszerzésére, így gépek, informatikai eszközök vagy megújuló energiaforrást hasznosító, azaz a zöld energiát támogató technológiák, továbbá elektromos jármű megvásárlására, valamint a projekttel összefüggő immateriális javak beszerzésére. Emellett igénybe vehetők képzési és tanácsadási szolgáltatások is. A projekt keretében az eszközbeszerzésnek legalább az összes elszámolható költség ötven százalékát el kell érnie.

A KKV Technológia Plusz Hitelprogram társadalmi egyeztetése hamarosan megkezdődik. Lóga Máté ezzel kapcsolatosan a közleményben megjegyezte, minden érintett vállalkozást arra biztat, hogy mielőbb ismerje meg a hitelprogram feltételeit és lehetőségeit, hogy kiforrott és megalapozott pályázatok érkezzenek be a benyújtási szakaszban. A hitelkérelmeket várhatóan áprilistól lehet majd benyújtani az országszerte megtalálható MFB pontokon – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Elolvasom a cikket