Macron kijelentése lavinát indított el

MH
2024. március 12. kedd. 17:04

A NATO-katonák már Ukrajnában vannak – jelentette ki a lengyel külügyminiszter azon a rendezvényen, ahol Lengyelország NATO-tagságának huszonötödik évfordulóját ünnepelték. Az ügyről a Mandiner számolt be. Radoslaw Sikorski úgy fogalmazott: „Már jelen vannak Ukrajnában NATO-katonák, és azon országok nagyköveteinek, amelyek vállalták ezt a kockázatot, szeretném ezt melegen megköszönni” – írja a Hirado.hu.

Emmanuel Macron pedig nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy nyitva kell hagyni annak a lehetőségét, hogy a NATO csapatokat küldjön Ukrajnának, majd hozzátette: „Semmit sem szabad kizárni. Mindent meg fogunk tenni, hogy Oroszország ne győzzön ebben a háborúban.”

Szakértők azonnal arra hívták fel a figyelmet, hogy a kijelentés veszélyes.

„Emmanuel Macron szavait a lehető leghatározottabban vissza kell utasítani” – erről az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője beszélt. Koskovics Zoltán úgy fogalmazott: az ügy felháborító és elítélendő. Hangsúlyozta: „Ez egyszerűen a háborús pszichózis megnyilvánulása. Macron elnök arról beszél, hogy európaiakat akar küldeni meghalni egy korrupt háborúban, egy korrupt országba.”

Sokan azonban nem így látják. Emmanuel Macron mögé ugyanis a lengyelek mellett lett, litván és cseh politikusok is beálltak.

A litván külügyminiszter szerint például már nem elég azt ismételgetni, hogy Kijev mellett állnak, hanem mindent meg kell tenni Ukrajna győzelméért. Lettország elnöke pedig közösségi oldalán azt írta: „Nem szabad kapitulálni a gonosszal szemben, harcolni kell ellene és legyőzni, hogy a gonosz kitűzze a fehér zászlót, és megadja magát.”

Edgars Rinkevics egyébként Ferenc pápa szavaira reagált. A szentatya nemrég egy interjúban beszélt arról, hogy Ukrajnának elég bátornak kell lennie ahhoz, hogy felemelje a fehér zászlót, és tárgyalnia kellene a háború lezárásáról. A kijelentés Ukrajnában nem lett népszerű, azt még az ukrán külügyminiszter is visszautasította.

„Az ukránoknak kell eldönteniük, hogy meddig érdemes még ezt a háborút folytatniuk” – erről a Batthyány Lajos Alapítvány szakmai programvezetője beszélt. Pócza István azt mondta: bár a NATO-tagok megosztottak az ügyben, hogy meddig kell elmenni Ukrajna támogatásában, de az emberek többsége elutasítja a francia elnök ötletét.

Pócza István hozzátette: az uniós tagállamok közül többen úgy látják, Európának nem érdeke belesodródni a konfliktusba.

Magyarország is hasonlóan látja: hazánk a kezdetektől béketárgyalásokat sürget azért, hogy a háborút mielőbb be lehessen fejezni.

Elolvasom a cikket