Olcsóbb lehet a húsvéti tojás

MH/ MTI
2024. március 12. kedd. 8:39
Frissítve: 2024. március 12. 8:49

Héjja Csaba, az MBH Bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának szenior elemzője szerint az ünnepet jellemző szezonális keresletnövekedés ellenére idén sem várhatók ellátási problémák. A hazai önellátottsági szint eléri a 80 százalékot, amit csúcsidőszakokban a kereskedelem importból egészít ki. Helyi szinten azonban nem zárhatók ki napi hiányok. A hatóságilag szabályozott módon 28 napos szavatossággal rendelkező tojás esetében ugyanis a készletek előre beszerzése – megfelelő tárolási körülmények mellett – nem jár minőségi kockázattal – emelte ki az Agroinform.hu.

Az elemzés emlékeztet arra, hogy a KSH adatai szerint Magyarországon 2022-ben 2,5 milliárd darab tojást termeltek, 5,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az egy főre jutó éves tojásfogyasztás átlagosan 242 darab volt, ami gyakorlatilag megegyezik az előző öt év fogyasztási szintjével.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a tojásárak jövőbeli alakulását számos tényező alakítja. A húsvét utáni időszakban a kereslet visszaesésére lehet számítani, amit az is erősít, hogy a falusi portákon tartott tyúkok is elkezdenek tojni, kiváltva a bolti, piaci beszerzések egy részét. Emiatt az árak rövidebb távon visszatérhetnek majd a jelenlegi 50–55 forintos szintre.

Hosszabb távon azonban elkerülhetetlennek látszik az árak emelkedése. A takarmányköltségek csökkenésével szemben ugyanis mind az eszközbeszerzések, mind az energia- és munkabérköltségek újra emelkedő pályán vannak, így egyre több termelőre jellemző, hogy a jelenlegi árak mellett ismét az önköltségi szint közelében kénytelenek termelni.

További kockázatot jelenthet a madárinfluenza, amelynek tömeges megjelenése továbbra is bármikor előfordulhat.

A jövő nagy kérdése, hogy a ketreces állattartás néhány éven belül várható esetleges betiltása miként fog hatni az ágazatra. A kisebb üzemek közül sokan várhatóan nem tudják majd végrehajtani a szükséges átalakításokat, a hazai önellátási szint fenntartása érdekében új kapacitásokat kell majd létrehozni – tette hozzá a Héjja Csaba.

Elolvasom a cikket