Tizenöt év fegyházra ítélték egy idős asszony egyik gyilkosát

MH/ MTI
2024. március 12. kedd. 14:10

A két férfi 2008. november 20-án éjjel Csépán betört egy idős asszony házába, ahol áldozatukat bántalmazták, elvették ékszereit, majd megölték.

Az ügyben sokáig nem volt gyanúsított, végül 2020-ban a sértett ruházatán talált DNS-minta alapján történt előrelépés a nyomozásban – írták. A cselekmény elkövetése után csaknem 14 évvel, 2022. július 22-én emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség az ügyben.

A Szolnoki Törvényszék 2022. november 8-án előkészítő ülést tartott, amelyen az ügy 42 éves, büntetett előéletű vádlottja a váddal egyezően beismerte a bűncselekmény elkövetését, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról – közölték. Nyilatkozatát a bíróság elfogadta, és nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, társtettesként elkövetett emberölés miatt 14 év 6 hónap fegyházra ítélte. Az ítélet 2022. november 15-én jogerőre emelkedett – áll a közleményben.

Az ügy másik, 39 éves, büntetlen előéletű vádlottja azonban tagadta bűnösségét, ezért a vonatkozásában a bíróság kilenc tárgyalást tartott, amelyen részletes bizonyítási eljárást folytatott le, majd az utolsón, 2024. március 12-én ítéletet hozott. A férfit – társához hasonlóan – nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, társtettesként elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, amiért 15 év fegyházra ítélte.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyészség tudomásul vette a döntést, a vádlott és védője azonban felmentésért fellebbezett, elsődlegesen arra hivatkozással, hogy a bűncselekményt nem a vádlott követte el, másodsorban bizonyítottság hiányára hivatkozva, így az ő vonatkozásában az ügy másodfokon, a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik – közölték.

Elolvasom a cikket