A Covid–19 okozta szívelégtelenségtől is védenek a vakcinák

A covidoltások – köztük az Oxford-AstraZeneca, a Pfizer és a Moderna vakcinái – rendkívül hatékonynak bizonyultak a súlyos betegségek megelőzésében a világjárvány idején. Viszont megfigyelték azt is, hogy megnőtt az előfordulása néhány ritka szív- és véralvadási zavarnak is. Hasonló jelenséget egyébként más vakcináknál, például az influenza elleni oltások esetén is tapasztaltak. Ez a friss tanulmány a covidoltás általános hatását kívánta megvizsgálni, tekintettel arra, hogy a vírusfertőzés köztudottan megnöveli a szívelégtelenség és számos egyéb, súlyos szív- és érrendszeri probléma kockázatát.

Az átfogó, nagyszabású kutatás során csaknem húszmillió ember egészségügyi adatait elemezték ki az Egyesült Királyság, Spanyolország és Észtország területéről.

Az eredmények szerint három-hat hónappal a fertőzés után a szívelégtelenség kockázata 39 százalékkal alacsonyabb volt a beoltott embereknél, mint a be nem oltottaknál, a vénákban és artériákban kialakuló vérrögök kockázata pedig 47 százalékkal, illetve 28 százalékkal csökkent. A fertőzés után 6-12 hónappal ugyanezen szövődmények kockázata 48 százalékkal, 50 százalékkal, illetve 38 százalékkal volt alacsonyabb a beoltott embereknél. A kutatók úgy látták, hogy a beoltottak nagyjából egy évig fokozott védelmet élveztek ezen szövődményektől azt oltatlanokhoz képest.

Elolvasom a cikket