A Kutyapárt benyújtotta az ajánlatát a csendes alkuhoz

Vasárnap bombaként hatott a hír, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt két társelnöke, Kovács Gergely és Döme Zsuzsa lemondott a szervezet vezetéséről. Estére aztán minden a visszájára fordult, kiderült, hogy az egész csak egy viccpárthoz illő tréfa volt, mert a hatalom, egészen pontosan a XII. kerület vezetésének lehetősége fontosabb számukra.

– Kovács Gergely indul a baloldali polgármesteri előválasztáson, de az egyéni körzetekben külön indulnának, és ha megnyeri az előválasztást, akkor a jelöltjeik is nagyobb esélyekkel indulhatnak, ezért is számol pártja jelöltjei esetében hat képviselői hellyel az elnök.

Nélkülük könnyen ugyanúgy járhatna, mint a ferencvárosi polgármester, Baranyi Krisztina, aki a többi baloldali pártnak van kiszolgáltatva – fogalmazott Kiszelly Zoltán.

Egy biztos, a Kutyapárt ezzel a felfordulással magára irányította nem csupán a média, de a közvélemény figyelmét is, bár egyes vélemények szerint a történtek kifejezetten hasonlítanak az MSZP-nél és az LMP-nél korábban megfigyelhető viszálykodásra, ami végül jelentősen visszavetette a két pártot.

– A kutyapárt ezt most jól csinálta, ez egy médiahekk, egy kommunikációs támadás volt, mert nem elég különállónak lenni, annak is kell látszani. A Momentum és a Jobbik egyet ellépett a Gyurcsánytól, a Jobbik a saját főpolgármester-jelölt bejelentésével, a Momentum pedig Donáth Anna kijelentéseivel. Ha a kutyapárt beállt volna a szivárványkoalícióba, az a Momentumot erősítette volna.

A jelenlegi felmérések szerint az ellenzékváltó szavazók a Mi hazánkhoz és a Kétfarkú Kutyapárthoz mennek.

Mivel Kovács Gergely és Döme Zsuzsa nélkül nincs kutyapárt, a lemondásukkal megerősítették a különállásukat. Ez most arra volt jó, hogy a Momentumhoz képest visszategyék magukat az ellenzékváltók térképére – tette hozzá az elemző.

Az is sokat elárul a párt szervezeti hátteréről, hogy a lemondást bejelentését követő délutánra már mozgósítható volt az 70 fős tagság többsége, amely aztán egyértelműen kiállt a két vezető mögött.

– Nincs is szükségük jelentős tagságra, mert médiapárt, amely a befolyását a médián keresztül éri el, nem pedig a népes taglétszám útján. Ahogy írták is, aki a kétfarkú népfőiskolát elvégezte, az indulhat is jelöltjükként, tehát volt egy féléves képzés a jelölteknek.

A felmérések szerint ugyan országosan is növekszik a támogatottságuk, ám elsősorban Budapesten, azon belül pedig a budai kerületekben népszerűek.

– A Hegyvidéken tizenhárom százalék volt az eddigi legjobb eredményük, azaz egy jó alapról indulhatnak. Ha Kovács Gergő ezt az ellenzékváltó imázsát megerősíti, és a Momentumtól eltávolodik, mert a párt most besimul a Gyurcsányékhoz, míg a kutyapártosok éppen a szivárvány alól lépnek ki.

Ez egy politikai ajánlat az ellenzéki összefogásnak. Ők a XII. kerületben szeretnének polgármestert adni, cserébe pedig a többi helyen nem kellemetlenkednének a baloldali összefogásnak, ahogy az előző választáson sem kellemetlenkedtek a billegő körzetekben, hanem beérik egy, két hellyel, egy-egy tisztséggel.

Az ő szavazóik feltehetően nem Fidesz-szimpatizánsok, de olyanok, akik Gyurcsányt sem szeretik, ezért nekik a köztes szavazókat kell megszólítani. Ha a Fidesz felé tesznek gesztusokat, akkor a kormánykritikus szavazóikat vesztik el, ha pedig Gyurcsánnyal összefognak, akkor a vele nem szimpatizáló választókat veszítik el – szögezte le Kiszelly Zoltán.

Nagy Dávid pártigazgató egyik nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy jelenleg tűzoltás zajlik a pártban, ám jövő héten már a belső konfliktusok kezelésével szeretne foglalkozni. Ez pedig elég sürgősnek tűnik, hiszen a hétfői döntést követően megkezdődtek a kilépések a szervezetből.

– A Kovács Gergő már mindenképpen jól járt. Az előválasztással csak nyerhet, de ha nem fogadják el az előválasztáson az indulását, mert nem fogadja el a közös listaállítást, akkor azt fogja mondani, hogy ő jószándékú volt, és a többi párt a hátsószobás alkujuk miatt nem engedték. Aki nem akarja elfogadni a hátsószobás alkukat, ami már 2018-ban és ’22-ben is bukta volt, az szavazzon rá. Ha pedig külön indul el, akkor maximum alpolgármester lesz. Az, hogy a Momentum besimult a DK alá, és tizenhét helyen már alkut kötöttek, így csak egy-két helyen tartanak előválasztást, azt mutatja, hogy a Donáth Anna stratégiája megbukott. Donáth ugyan beleszeretett a lengyel modellbe, amely szerint több formációban kell indulni, és ő bejelentkezett az ellenzékváltó hangulatot képviselő szavazókra, azonban a DK-val kötött alkut követően az ellenzékváltó szavazók csalódtak benne, míg a Kutyapárt ezzel a kutyakomédiával bejelentkezett ezeknek a szavazóknak a voksaira – vonta le a következtetést az elemző.

Elolvasom a cikket