Jogerősen tíz év szabadságvesztésre ítéltek apja megöléséért egy ózdi férfit

MH/ MTI
2024. március 13. szerda. 21:37

Fórizs Ildikó közleményében felidézte, az első fokon eljáró Miskolci Törvényszék 2023 szeptemberében a vádlottat emberölés bűntette miatt hét év börtönbüntetésre ítélte.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2010-ben Angliába költözött a szüleivel és a testvéreivel. Az apa 2015-ben hazaköltözött, mivel a családtagokkal megromlott a viszonya, 2020 augusztusában azonban meglátogatta őket, majd a fiával együtt repült vissza Magyarországra.

A koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések miatt a két férfi két hétre karanténba kényszerült, amelyet ózdi házukban töltöttek. Ebben az időszakban többször vitába keveredtek.

A karantén lejártakor 2020 szeptemberében megbeszélték, hogy szeszesitalt vásárolnak, amit közösen isznak meg. Az apa már délután ivott belőle, a fia csak késő este, kisebb mennyiséget. Ezt követően ismét vita alakult ki köztük, közben az apa egy kalapáccsal fenyegette fiát.

A fia erre válaszul előbb ököllel ütötte, majd a dulakodás közben elvette tőle a kalapácsot és azzal kétszer fejen ütötte az apját, aki meghalt.

A fiú el akarta tüntetni a holttestet, ezért két nappal később az interneten hordót és kénsavat vett, majd az addig a kamrában tárolt tetemet egy fűrésszel feldarabolta, és a testrészeket egyenként feloldotta. A szúrós szagra, bűzre felfigyelő szomszédok értesítették a rendőrséget, akiknek a férfi beismerte tettét – ismertette a bírósági sajtótitkár.

Elolvasom a cikket