Josep Borrell: Fenntartható és átfogó politikai megoldást kell találni Szíriában

MH/ MTI
2024. március 13. szerda. 21:19

Josep Borrell közleményében hangsúlyozta: a megoldatlan konfliktus miatt továbbra is olyan válságról van szó Szíriában, amely szörnyű következményekkel jár az ország népére nézve, és destabilizáló hatással van a régióra.

Biztosítani kell az elszámoltathatóságot az emberi jogoknak és a nemzetközi humanitárius jognak a szíriai vezetés és szövetségesei által elkövetett súlyos megsértéséért – jelentette ki.

A főképviselő aláhúzta: az Európai Unió támogatja Geir Pedersen, az ENSZ szíriai különmegbízottjának arra irányuló erőfeszítéseit, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa vonatkozó határozatának végrehajtásában előrelépést érjen el. „Ragaszkodunk ahhoz, hogy Damaszkusz teljesítse e határozat szerinti kötelezettségeit” – fogalmazott.

Borrell arról is tájékoztatott, hogy az Európai Unió tavasszal ismét megszervezi az immár nyolcadik brüsszeli konferenciát Szíria és a régió jövőjének támogatására. A rendezvény továbbra is elengedhetetlen ahhoz, hogy az adományozók ígéretet tegyenek a szíriaiaknak és az országból elmenekülteket befogadó közösségeknek a segítségnyújtásra, és megerősítsék a nemzetközi közösség elkötelezettségét a politikai átmenet és a szíriai civil társadalommal folytatott együttműködés mellett – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Az idén tizenhárom éve tartó szíriai konfliktusban ENSZ-adatok szerint legkevesebb 400 ezer ember vesztette életét és több millióan menekültek el hazájukból. A nemzetközi becslések szerint több mint 11 millió ember szorul humanitárius segítségnyújtásra, és körülbelül kilenc milliónak nincs mit ennie. A szíriai lakosság fele munkanélküli.

Elolvasom a cikket