Mesterek és tanítványok koncertje Placido Domingóval

Az adássorozat több mint százmillió nézőt ér el évente, mindemellett a Virtuózok rendszeres koncertfellépési lehetőséget is biztosít a felfedezetteknek.
Ezek közül az egyik legfontosabb esemény a 2018 óta immáron harmadik alkalommal megrendezendő Mesterek és tanítványok koncert, ahol a fiatal tehetségek neves mentoraikkal, a zsűri tagjaival közösen állhatnak pódiumra – mindezt a műsorban nyújtott kiváló teljesítményükkel, különdíjként érdemelték ki.

Az első ilyen nagyszabású koncertet 2018. december 30-án rendezték a zsúfolásig telt Müpában, tavaly márciusban pedig Plácido Domingóval léphettek fel a műsor győztesei az MVM Dome csaknem tízezres közönsége előtt.

Object box

A hatalmas sikerre való tekintettel idén ismét Maestro Domingo és mentoraik közreműködésével lehetnek részesei egy hasonlóan rangos programnak, ezúttal a Műpa színpadán.

Balázs János: Kossuth- és Liszt és Prima-díjas zongoraművész:“Mi tényleg egy nagy család vagyunk, egymást tiszteljük, szeretjük, és mind szeretnénk továbbadni a fiatal tehetségeknek azt a tudást, melyet mi is mestereinktől kaptunk. Nagyon jó érzés, hogy részese lehetek ennek a folyamatnak.”

Peller Mariann, a Virtuózok ötletgazdája és producere:“Nagy öröm, hogy Plácido Domingo, aki hosszú évek óta támogat, segít minket és a fiatalokat, ismét elfogadta a meghívásunkat. Amikor a mesterekről beszélünk, ne feledjük, hogy a gyerekeknek vannak házi mestereik is, zenetanáraik, akiknek szintén nagyon sokat köszönhetnek, ezért is adjuk át minden évben a Legjobb Zenetanár Díjat. Mellettük azonban a zsűri tagjait is elvarázsolják ezek a fiatalok. A műsor pedig megadja a lehetőséget arra, hogy kiemeljük és menedzseljük a nagy tehetségeket.”

A május 23-i gálakoncert fellépői:

Keller András, Kossuth-, Liszt- és Prima Primissima díjas hegedűművész,
Abouzahra Amira és Mariam (18 és 15 éves hegedűművészek, a Virtuózok korábbi győztese és különdíjasa))

Balázs János Kossuth- és Liszt és Prima-díjas zongoraművész,
Balogh Ádám (12), és 11 éves öccse, Máté (11), a Virtuózok V4+ 2023-as felfedezettjei

Klenyán Csaba klarinétművész
Lugosi Ali, a Virtuózok kétszeres győztese.

Evelin (11)és Valerij Greblo (9) és éves hárfás testvérpár, a Virtuózok V4+ 2022-es felfedezettjei.

Teo Gertler 15 éves hegedűművész, a Virtuózok győztese

A sztárvendég: Plácido Domingo

Placido Domingo korábbi koncertje a Virtuózokkal

Objektum doboz

Jegyek ide kattintva kaphatók.

Elolvasom a cikket