Tizennégy év fegyházra ítéltek egy nőt, aki a II. kerületben megölte korábbi élettársát

MH/ MTI
2024. március 13. szerda. 18:08

A törvényszék az MTI-nek eljuttatott közleményében azt írták, hogy a nő és az élettársa korábban együtt éltek a Kapás utcai lakásban, ahonnan a férfi elköltözött. A vádlott az ismeretségük kezdetétől fogva féltékeny volt a férfi családi és baráti kapcsolataira, emiatt gyakran veszekedtek. A férfi szakítani akart a nővel, aki különböző indokokkal, fenyegetésekkel manipulálta őt. Miután a nő fizikailag is bántalmazta a sértettet, a férfi elhagyta őt, de ezt előre nem közölte vele. A férfi elköltözése után a nő találkozóra hívta.

A bűntett ismertetése szerint a férfi 2021. február 1-jén tért vissza a Kapás utcai lakásba, ahol a nő késsel, majd baltával rátámadt. A nő többször megszúrta, megütötte a férfit, aki a helyszínen életét vesztette.

A nő felhívta az apját, akinek elmondta, hogy megölte korábbi élettársát, és öngyilkosságot tervez elkövetni. Az apa értesítette a rendőrséget, akik a nőt a fürdőkádban találták meg a nyakán, illetve a csuklóján ejtett szúrt sérülésekkel, amelyek egyike sem ért ütő- vagy verőeret – ismertette a törvényszék.

A szakértői vélemények szerint a terhelt a cselekmény elkövetésekor és jelenleg is személyiségzavarban szenved, de az nem olyan mértékű, hogy a betegség szintjét elérje, és nem jelent kóros elmeállapotot, így büntetőjogi korlátozó tényezőt sem.

A beismerés, a tanúvallomások és az egyéb bizonyítékok alapján a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben a bíróság kétséget kizáróan megállapította a nő bűnösségét.

A közleményben kitértek arra is, hogy a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe többek között a nő büntetlen előéletét, beismerését, valamint azt, hogy letartóztatásáig egy kiskorú gyermekről gondoskodott.

Az ítélettel szemben az ügyészség, a vádlott és védője is fellebbezést jelentett be. A bíróság a nő letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartotta, ez a végzés végleges – tudatta a törvényszék.

Elolvasom a cikket