Ukrajna lecserélné hadseregét

Az új ukrajnai mozgósítási törvény célja, hogy frissítse a jogi kereteket az idén várható mozgósítási hullám előtt, amely során akár 500 ezer embert is behívhatnak – számolt be szerdán az Rbc.ua hírportál a The Financial Times című brit lapra hivatkozva, amelyről a Karpatalja.info is írt.

A jelentés szerint az ukrán Védelmi Minisztériumnak az új mozgósítási törvényre elfogadására irányuló erőfeszítései elsősorban a 330 ezer kimerült katona leváltására irányulnak, akik jelenleg a harctéren vannak. A védelmi tárca ugyanakkor hozzátette, hogy a megmaradt újoncok a sebesülteket pótolják, és a harctéren uralkodó helyzettől függően más katonai igényeket is kielégítenek. A törvény azonban sok vitát okoz: az ukrán képviselők több mint 4000 módosító indítványt nyújtottak be az első tervezethez.

Az ukrán kormány január végén nyújtotta be a legfelső tanácsnak a mozgósításról szóló, aktualizált törvénytervezetet, amely a végrehajtási eljárás megváltoztatását javasolja. A dokumentum első változatát december végén javasolták a parlamentnek, ám azt a heves bírálatok után visszavonták.

Az új törvényjavaslat már átment az első olvasaton. A parlament nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottsága jelenleg több mint 4000 módosító indítványt tárgyal a törvénytervezethez.

A mozgósítási törvénytervezetet várhatóan március végén tárgyalják második olvasatban, de a parlament elnöke, Ruszlan Sztefancsuk elmondta, hogy a mérlegelési idő a módosítások bizottsági felülvizsgálatának hosszától függ.

Elolvasom a cikket