Figyelmeztető sztrájkot tartottak a Mercedes-gyár három üzemében

MH/MTI
2024. március 13. szerda. 23:23
Frissítve: 2024. március 14. 6:02

Kovács-Besenyi Kitti, a sztrájkbizottság elnökhelyettese az MTI-nek a munkabeszüntetést követően elmondta: a Vasas Szakszervezeti Szövetség MBMH Vasas Alapszervezete a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-nél október óta tizennégyszer találkozott a munkaadók képviselőivel, de nem sikerült megállapodni az idei bérekről.

A cégvezetés ajánlatáról nem nyilatkozhat, de annyit elárult, hogy a kisebb bérkategóriákra vonatkozóan az alapbérfejlesztési terv nem éri el a 20 ezer forintot.

Az elnökhelyettes szerint a munkavállalók türelme elfogyott, ezért alakult meg február 26-án a sztrájkbizottság, amelynek követeléseivel a munkavállalók döntő része egyetért.

Ezek között szerepel a 14 százalékos alapbéremelés 2024-re és 12 százalékos 2025-re. Ezen kívül mindkét évben béren kívüli juttatásként 600 ezer forint cafetéria kifizetését, a vakációs juttatás 500 ezer forintra emelését, kilométerenként 40 forintos bejárási támogatást és 8 nap olyan szabadságot is kérnek, amivel a munkavállalók rendelkezhetnek – tette hozzá.

Kovács-Besenyi Kitti elmondta: alapszervezetüknek közel 1300 tagja van, és egy kisebb létszámmal, mintegy 100 fővel három területen állították meg, illetve lassították szerda délután a termelést a gyárban. Az elnökhelyettes hangsúlyozta: „a figyelmeztető sztrájk megtartása volt a lényeg, és nem a károkozás, egy termelésbeli kiesés előidézése volt a céljuk”.

A három szervezeti egység sztrájkban résztvevő dolgozói a munkabeszüntetés idejére egy helyen gyűltek össze, átbeszélték követeléseiket, majd a két óra letelte után visszatértek az üzemükbe és folytatták a munkájukat.

Az elnökhelyettes beszámolt arról is, hogy sikerként könyvelik el a megtartott kétórás sztrájkot, amely azonban nem zajlott le incidensek nélkül, ezeket ki fogják vizsgálni. Kezdeményezésük után továbbra is várják a munkáltató új ajánlatát, és javaslatát a következő tárgyalás időpontjára vonatkozóan.

Mint mondta: a cég jelenleg arra hivatkozik, hogy a gyárbővítés mellett a jelenlegi gazdasági helyzetben nem indokolt az ilyen magas bérfejlesztés.

A sztrájkbizottság megalakulását követően a vállalat vezetése bejelentette, hogy a lezárt 2023-as év eredményei alapján úgy döntött, hogy bruttó 1 090 000 forint eredményrészesedési kifizetést biztosít a kecskeméti Mercedes-Benz gyár aktív dolgozói számára. Ezt az egyszeri összeget a márciusi bérrel együtt, április elején fizetik ki.

Kovács-Besenyi Kitti szerint a cégvezetés részéről egy jól időzített bejelentés volt az eredményrészesedési kifizetés, de ez annak köszönhető, hogy 2022-ben a bérmegállapodások során az MBMH Vasas Alapszervezetének a követelései között ez is szerepelt, tehát ez a szakszervezet több éves munkájának eredménye.

Hangsúlyozta: a konszernen belül, Németországon kívül Magyarország az egyetlen olyan telephely, ahol ezt sikerült bevezetni, és ez most már minden évben automatikusan jár a munkatársaknak abban az esetben, ha Németországban is megkapják.

A sztrájkbizottság elnökhelyettese hangsúlyozta: ha nem lesz új ajánlata a cégvezetésnek, akkor a későbbiekben egy nagyobb, a gyár teljes területét érintő sztrájk meghirdetésével próbálják meg „a holtpontra jutott tárgyalásokat kimozdítani”.

A témában a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. későbbre ígért tájékoztatást.

Elolvasom a cikket