Schäfer most harcolta ki a legnehezebben a meghívót

MH/ MTI
2024. március 14. csütörtök. 19:48

„Nehéz időszak volt ez a számomra, hiszen bármennyire is szurkolok a csapatnak, nem volt jó kívülről nézni a válogatott meccseit. Egy sportolónak ez a rémálma. Ugyanakkor motivációt is jelentett, amit jól tudtam hasznosítani azokon a napokon, amikor már hónapok óta nem rúghattam labdába, mégis három-négy edzést kellett végigcsinálnom” – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának a 24 éves futballista, aki 2020-ban egy Törökország elleni mérkőzésen mutatkozott be a válogatottban, jövő pénteken pedig szintén a törökökkel szemben léphet pályára a Puskás Arénában.

A 22-szeres válogatott játékos megjegyezte, a rehabilitációs időszak alatt is végig úgy érezte, része a csapatnak, sokszor hívták a telki edzőközpontba vagy éppen az Európa-bajnokságra való kijutáskor is azonnal telefonáltak neki a társak.

Schäfert múlt pénteken a Stuttgartban elveszített bajnoki mérkőzésen kiállították, az azonnali piros lap miatt pedig két mérkőzést kell kihagynia. Ezzel kapcsolatban elmondta, dühíti az eset, hiszen később még a játékvezető is úgy nyilatkozott, a sárga lap is helyes döntés lett volna. Hozzátette, csapatának most minden játékosra szüksége lenne, ezért sajnálja, hogy nem segíthet, de a helyszínen szorít a társainak a Werder Bremen elleni szombati összecsapáson, és azt követően csatlakozik majd a nemzeti csapathoz.

„Nagyon várom az első edzést, hogy végre adjak egy pacsit a srácoknak” – árulta el Schäfer, aki a berlini rivális Herthát erősítő, a magyar válogatottba első alkalommal meghívott Dárdai Mártonnal szerepel közösen az új nemzeti mezt bemutató videóklipben. Vele kapcsolatban az Union futballistája elmondta, nem lesz nehéz dolga beilleszkedni, hiszen remek a hangulat az együttesben, ez az egyik nagy erőssége.

Elolvasom a cikket