Sulyok Tamás: Megmaradásunk nem magától értetődő, ezért tenni kellett és tennünk kell

MH/ MTI
2024. március 14. csütörtök. 17:48
Frissítve: 2024. március 14. 17:50

Megmaradásunk nem magától értetődő, ezért tenni kellett és tennünk kell, a jog eszközeivel, a kultúra vívmányaival, a tudomány eredményeivel – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint Magyar Érdemrend kitüntetések átadásán csütörtökön az Országházban.

„A talpra magyar ugyanis nem egyszerű felkiáltás, hanem folyamatos, évszázadokon átívelő imperatívusz, a jog és a szabadság kivívásának parancsa a jogvesztés és az elnyomás idején – mondta a köztársasági elnök, aki úgy fogalmazott: – sajátos módon mi magyarok éppen harcaink közben alakítottunk nagyot és világraszólót. Dacosan sorokba rendeződve saját magunk védőfalaivá váltunk akkor is, amikor bástyáinkat már ledöntötték.”

A díjazottakat méltatva kiemelte: „Akiket ma mély megbecsüléséről biztosít a nemzet, azok a kultúra és a tudomány művelőiből annak bővítőivé váltak, mégpedig csodálatra méltó eredményességgel gyarapítva az európai és egyetemes emberi kincsestárat.”

Cikkünket frissítjük!

Elolvasom a cikket