Új kormányfője van a Palesztin Hatóságnak

MH/MTI
2024. március 14. csütörtök. 21:40

Gazdasági tanácsadóját, Mohhammad Musztafát nevezte ki miniszterelnöknek Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke – jelentette csütörtökön a WAFA palesztin hírügynökség.

A politikailag függetlennek számító Musztafa technokrata kormányt vezet majd.

Elődje, Mohamed Stajje február 26-án mondott le a kormányával együtt.

Musztafa korábban a Palesztin Beruházási Alap elnöke volt, most pedig a Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista szervezet és Izrael között folyó fegyveres konfliktus közepette kerül a kormány élére. A palesztin vezetést a konfliktus kezdete, tavaly október óta növekvő nyomás érte a kormányzás megreformálására és javítására Ciszjordániában.

Korábban közölt tervek szerint az új kormányfő feladata lesz a két palesztin terület kormányzatának egyesítése és a Palesztin Hatóság intézményeinek a reformja is.

Elolvasom a cikket