Újabb szarkafészek

2024. március 14. csütörtök. 10:34

A szarkák rossz híre elég közismert, ám az kevésbé, hogy a csacsogásban megállíthatatlan tollasok még emberi kifejezések elsajátítására is képesek. Alighanem mindezt csak azért teszik, mert kényszeresen fel akarják magukra hívni a figyelmet. Öncsodálatuk okán előszeretettel billegetik magukat a tükör előtt, ám ha az nem az elvárt képet mutatja, akkor csőrükkel kíméletlenül darabokra törik. A zegzugos terepet kedvelik, a teljesen fátlan vidékeken egyáltalán nem élnek meg, ezért is költöznek előszeretettel a városba, ahonnan viszont a kellemesebb hangú énekesmadarakat messzire űzik. Időnként nagy számban költenek a városi közparkokban. Fejlettnek tartott intelligenciájukra rácáfolva előszeretettel kürtölik világgá rosszhírüket, ami egy sajátos, jellemző fajspecifikus viselkedés.

Időről időre bárhol felbukkannak, és elképzelhetetlen jelmezeket képesek magukra ölteni a megtévesztés érdekében. A nagyon idősek emlékezhetnek még a tocsikolós fajtára, amely a kilencvenes években kizárólag a pénzes fészkek körül repkedett, aztán a privatizációs és egyéb alakváltásokat követően majdnem napra pontosan tíz éve egy társaival szemben mindaddig jól álcázott szarka röppent fel az MSZP alelnöki fészkéből. A Simon Gábor néven meggyűrűzött egyed svájci és osztrák bankokba potyogtatott százmilliókat, amelyek eredetét azóta is hiába keresik az illetékes hatóságok, hiszen az adóelkerülő vándorszarkákat továbbra is védi a svájci banktitok. A városi legendák szerint a költözőmadár – ez sem példátlan ennél a fajnál – a XVIII. kerületi önkormányzaton keresztül kiszivattyúzott pénzeket az amerikai Delaware államon át juttatta el Svájcba, véletlenül az adóparadicsomból az adótitkok hazájába.

Az elmúlt héten ki tudja mi lelte a Központi Nyomozó Főügyészséget, talán csak Óbudán akartak jubilálni, vagy ornitológiai tanulmányokat folytatva a csacsogó szarkákat követve csöngettek be a szocialisták rügyfakadása nyomán kihajtott DK-s önkormányzathoz. Tény, ha már arra jártak, egy kicsit kutakodtak, és hogy némi tavaszi hangulat árassza el a főügyészséget is, magukkal vittek néhány dalos madarat, akik a hideg napokat az óbudai önkormányzatnál kialakított százmilliókkal bélelt fészkükben vészelték át.

Nem csupán a fészekrakás helye, de módja is felettébb ismerős, a nem túl csillogó elmére utaló, de jó bevált gyakorlatot követő madárkák ugyanis abban a reményben, hogy a távolság miatt követhetetlenné válik a nyomuk, rendre tengerentúli röpködések végén térnek vissza honi fészkeikre. Mindez persze be is válhatna, ha – mint említettük – nem lennének kényszeres fecsegők, akik hol hencegésként beszélnek a lopni képtelen „hülyékről”, máskor pedig éppen a szégyenletes bizonyítvány nyomán locsognak a pénzek eredetéről. Még szerencse, hogy Amerika változatlanul a lehetőségek hazája, ahol a demencia nemhogy nem akadály, hanem mostanság szinte már követendő példa, akár az önmegvalósítás megsüvegelendő csúcsaként értékelhető, miként az sem elhanyagolható érv, hogy a szarkák szárnya alá sem néznek, illetve egész pontosan ez a lehetőség a fősodratú balszárnyas fajtákra vonatkozik, a tradicionális jobbszárnyasok helyettük is koloncot kapnak.

Na, ezért állnak értetlenül a főnyomozók fellépése nyomán a mi szarkáink. Nem ehhez szoktak, és azt a gyakorlatot szeretnék itthon is látni, akkor lennének elégedettek a jogállamisággal, a demokráciával, a nappal, a holddal és a légkörrel.

A szerző vezető szerkesztő

Elolvasom a cikket