Az MSZP a Petőfi-szobornál tartott megemlékezést

MH/ MTI
2024. március 15. péntek. 11:33

Kunhalmi Ágnes Budapest a V. kerületében, a Petőfi-szobornál tartott megemlékezésen azt mondta, ma a szabadságharcot az országot belülről megosztó autoriter hatalommal szemben kell megvívni.

Közölte, nem elégedhetnek meg azzal, hogy polgári demokráciában élnek a magyarok, a szabadság és a jogegyenlőség mellett a szociális és a munkavállalói jogok érvényesítésére, valamint a társadalmi különbségek radikális csökkentésére is szükség van.

A társelnök szerint 1848 az akkori tradíciókkal történő szakítás ideje is volt; ma Orbán Viktor miniszterelnök vissza akarja vinni a magyar társadalmat a múltba és az Európai Uniót is egy korábbi állapotába akarja visszaállítani.

Hiller István, az MSZP Választmányának elnöke azt mondta, a nemzet szent fogalom Magyarországon, nem arra való, hogy lépten nyomon „ráagassák mindenre”, dohányboltokat nevezzenek el róla: a nemzet az összetartozást jelenti.

Közölte, bár ma valószínűtlennek és naivnak tűnhet, mégis helyes követelés az, hogy olyan országot akarnak, ahol létezik összetartozás, ahol a különböző gondolkodású emberek képesek együtt ünnepelni a nemzeti ünnepen.

Hiller István kijelentette: „Magyarország a hazánk és Európa az otthonunk”. Az nincs rendben, hogy aki a szövetségesünk, az nem a barátunk, aki meg a barátunk, az nem a szövetségesünk – fogalmazott.

Elolvasom a cikket