Reggelire általában kávét, csokoládét és tejet szolgáltak fel. Ehhez kuglófot, kalácsot, aprósüteményeket és gyümölcsökkel, magvakkal dúsított deákkenyeret kínáltak. Pillwax Károly azzal népszerűsítette az Uri utcai kávéházát, hogy ott a kávéhoz „reggelienkint fris tejföl vagyon”.
A meleg konyhával nem rendelkező kávéházakban is lehetett kapni legalább egy kolbászt fehér kenyérrel. Petőfi a fokhagymás kolbászt kedvelte. De szerette a töltött tojást is.
A kor hétköznapi konyhája egyszerű volt: húsleves, hurka, kolbász, dunai halak, gulyás, pörkölt, rostélyos, sült és rántott csirke. Ekkoriban jött divatba a paprika, a hagymás alap és osztrák hatásra a zsírban sütés.
Petőfi Sándor állítólag reggelire is szívesen evett gulyást. Kedvelte a finom pecsenyehúsokat, a túrós tésztáról pedig az Úti levelekben is megemlékezik: „Szeretőmet, a franciákat, a túrós tésztát, és a rónaságot fülem hallatára ne gyalázza senki.”
Kukoricagombócokat pedig még maga is főzött közlegény társai számára, mint ahogy az Úti jegyzetekben állítja.
A galuska és a gombóc felbukkan a János vitézben is: „Nesze, galuskának elég lesz e darab, aztán gombócot kapsz, hanem összeharapd!” – a főhőst kínálják így a kősziklákat eszegető óriások.
A kortársak beszámolói szerint költőnk szerette a rostélyost is.
Jókai Mórtól is kiderült néhány információ, aki az „Aki holta után áll bosszút” című kisregényében így emlékezik: „Színház után elmentünk vacsorálni a Sperlbe (ott volt a Váci-utcán egy kurta kocsma), oda járt Petőfi rendesen. Télen szerette a csigát, nem a tésztát, hanem a valóságos csiga-bigát (helix hortensis), ecettel, tormával, amitől én irtóztam, és hozzá karlócai ürmöst ivott (egy pisztolyt esténként = 2 deci).”
Akkoriban egyébként sokan ettek éti csigát. A szegények forró vízben megfőzték, a házától megszabadították, majd vöröshagymás zsíron megsütötték és tojást ütöttek rá. A gazdagok burgundi módra, fűszervajjal készítve, a kifőzött házába visszatöltve fogyasztották.
