Izraelben békésen véget ért ramadán első pénteki imája

MH/MTI
2024. március 15. péntek. 14:45

Jeruzsálemben, az Al-Aksza mecsetnél a rendőrség becslése szerint ötvenezren imádkoztak az ünnepen, míg az iszlám szent helyeket vezető tanács, a Waqf nyolcvanezer hívőről számolt be.

Izrael mintegy hatvanötezer – Ciszjordániában élő – palesztinnak engedélyezte a belépést az izraeli fennhatóság alatt álló mecsetbe, a muszlimok harmadik legszentebb helyére, és további mintegy háromezerötszázan imádkozhattak a Pátriárkák barlangjában, amelyet ezen a napon csak a muszlimok számára nyitottak meg.

Az izraeli hadsereg eközben azt közölte, hogy egységei a Hamász palesztin szélsőséges szervezet elleni hadműveletek részeként a Gázai övezetben megsemmisítettek egy mintegy kétszáz méter hosszú alagutat, amely egy paprikaföldön volt az övezet déli részén, Hán-Júnisz Hamed negyedében. A járatban a Hamász fegyvereire bukkantak, gránátokat, páncéltörő rakétákat, robbanóanyagokat, rakétavetőket, golyóálló mellényeket és kamerákat is találtak a hadsereg szóvivőjének elmondása szerint.

A szóvivő tagadta azokat a palesztin állításokat, melyek szerint csütörtök este izraeli katonák „mészárlást” hajtottak volna végre a humanitárius segélyt szállító teherautók kifosztása közben a gázai Ceitoun negyedben.

„Palesztin fegyveresek lőttek, miközben a tömeg elkezdte kifosztani a teherautókat. Rajtuk kívül azonosították azokat a civileket, akiket a teherautók ütöttek el. Az előzetes és alapos vizsgálat alapján nem dördültek el izraeli lövések a segélyszállító konvojra. Az IDF (izraeli hadsereg) továbbra is vizsgálja az esetet”- közölte a szóvivő.

Az izraeli katonák csütörtök este letartóztattak négy, terrortevékenységgel gyanúsított palesztint Ciszjordániában, a Kalkília melletti átkelőhelynél, miután pokolgépet találtak járművükben. Éjszaka az izraeli biztonságiak fegyvereket koboztak el, és tizennégy körözött palesztint vettek őrizetbe ciszjordániai razziákon.

Elolvasom a cikket