A 24 éves Petőfi Sándor és a 18 éves Szendrey Júlia 1847. szeptember 8-án esküdött egymásnak örök hűséget az erdődi evangélikus templomban. A fiatal házaspár fia, Zoltán 1948. december 15-én született. A katonaság alól korábban felmentett költő részt vett a szabadságharcban, és 1949 nyarán elhagyta feleségét, hét hónapos kisfiát és csatlakozott Erdélyben Bem József seregéhez, amely július végén súlyos vereséget szenvedett az orosz seregtől Segesváron. Ebben a csatában tűnt el Petőfi, aki a szemtanúk szerint menekülés közben a kozákok megölték, vagy orosz fogságba került.
Gyimesi Emese irodalom- és társadalomtörténész, Szendrey Júlia-kutató tanulmánya szerint a költő felesége 1849. július 21-én látta utoljára férjét, amikor kisfiával a tordai lelkész családjánál maradt, miközben Petőfi Bemhez utazott. Férje eltűnése után 1849 őszén kétségbeesetten kereste Petőfit Erdélyben, sikertelenül. Ezután 1850 elején édesapjánál, Szendrey Ignácnál tartózkodott Erdődön. Itt még az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejében. Ekkor írta ezt a levelet az akkor 16 hónapos Petőfi Zoltánnak, akinek 10 éves korában kellett volna megkapnia az üzenetet, amelyet egy zárt borítékban édesapjára bízott. Két hajfürtöt is mellékelt hozzá: egyet magától, egyet pedig Petőfitől.
„Kedves fiam!
E sorok az első és utósók, mellyeket anyád hozzád intéz; midőn elolvasod e szavakat, már akkor sem apád, sem anyád. Egyetlen örökségedül nem birsz tőlük egyebet, csak nevedet: de azt ne feledd el soha, hogy e név: Petőfi! Apád nagygyá, fényessé tevé; te legalább őrizd meg minden szennytől, minden folttól.
Emlékül hagyom itt neked ez ide mellékelt hajat. Mig ereklyeként őrized, jele leend, hogy nem vagy méltatlan szülőidre; ha egykor nem birna becscsel előtted, égesd el és változtasd el nevedet, mert ha nem leend szent előtted apád, anyád emléke, ugy csak bitorlója vagy nevöknek; akkor csak vérök lenne a tiéd, de lelkök idegen maradna tőled. Legszentebb áldása anyádnak tegyen jóvá, boldoggá!”
Szendrey Júlia végül mégsem a halált, hanem az életet választotta. Még ebben a hónapban Pestre utazott, hogy tovább nyomozhasson férje után. A költő Garay János családja adott neki szállást. Náluk ismerte meg a Petőfi-tisztelő fiatal történészt, Horvát Árpádot.
A viharosan gyors házasságkötésük történetét Vachottné Csapó Mária Rajzok a múltból című könyvében így írta le, Szendrey szemszögéből:
„Nem volt senkim a világon, kihez segélyért, vagy csak tanácsot kérni is fordulhattam volna. Öngyilkossági eszmék kezdének e szorult helyzetemben elfoglalni, – s megírtam végrendeletemet, följegyzém végóhajtásaimat – midőn Horvát Árpád, Sándor e régi barátja megjelent, – s előtte föltárám, mi elsötétült belsőmben véghez ment.
„Menjen férjhez nagysád”– tanácslá ő részvétteljesen – hiszen, mint tudjuk, hogy Sándor mint hőse nemzetének, elesett – s így bárki e haza határai között szerencsésnek fogja magát tartani, ha özvegyének ifjú életét megmentve, őt nőül bírhatja.
És ki volna az az akárki? – kérdém csaknem gúnyosan, mert beszédét képtelenségnek tartám. Akár én is – viszonzá ő lelkesülten – ha nagysád férjéül elfogad.”
A kilátástalan helyzetben lévő Petőfiné elfogadta az ajánlatot, és pontosan egy évvel azután, hogy férjét utoljára látta, 1850. július 21-én kötött házasságot második férjével, Horvát Árpáddal a pesti lipótvárosi plébánia kápolnájában.
Gyimesi tanulmánya szerint Szántófy Antal plébános házassági anyakönyvi bejegyzése a következő információkat adta meg a „házasságra összeadottak” vezeték és keresztnevéről, hitvallásáról, születés- és lakhelyéről:
„Horváth Árpád nőtelen, r.k., 29 éves, egyetemi tanár, helybéli lakos” és „Szendrey Julia hajadon, r.k., 20 éves, Zala vármegyéből származott hivem.”
A bejegyzésben több tévedés is szerepelt: a menyasszony nem hajadon volt, valamint nem 20, hanem 21 éves, a vőlegény pedig már 1850 februárjában betöltötte a 30-ik életévét. Az esketés előtt Szántófy egy nyilatkozatot kért Szendrey Júliától, melyben el kellett ismernie: meg van győződve arról, hogy Petőfi Sándor az erdélyi csatákban elesett, és hitelesnek találja báró Heydte állítását, miszerint „a csata lefolyása után a csatatért följárván, a halottak között talált egy holttestet, mit öltönyei és alakja leírásából biztosan lehet férjem, Petőfi Sándorénak elismerni.”
A harmincéves Horvát Árpádné
Fotó: Wikipédia
A hazugságon alapuló és közfelháborodást keltő házasság nem hozta el a boldogságot az özvegyi fátylat sietve eldobó Júliának. Új házasságába másfél éves fiát, Petőfi Zoltánt vitte magával, majd később négy gyermekük született még Horvát Árpáddal. Először két fiú, Horvát Attila és Árpád, majd két lány, a korán elhunyt Viola és a gyermekek közül legtovább élő Ilona. Polgári értelmiségi család voltak, ahol a gyermekek gazdag intellektuális légkörben nevelkedhettek, hiszen édesanyjuk költő- és írónő, apjuk történész, nagybátyjuk pedig a kor egyik leghíresebb irodalomkritikusa, Gyulai Pál volt.
Sok naplóbejegyzés, levél maradt fenn Júliától és a gyermekeitől is, amely egyrészt nagy ritkaság, másrészt sok új információval szolgál a történészeknek. Ezeket olvasva más oldalról is megismerhetjük Petőfi Zoltánt is, aki a köztudatban rossz magatartású, semmirekellő fiúként maradt fent. Anyja levelei finomítanak jellemén, hiszen azokból kiderül milyen jó kapcsolatot ápolt féltestvéreivel. Apja nyomdokait követve vándorszínész lett, s verseket is írt, nagyon fiatalon, 22 évesen tüdőbajban hunyt el.
A második házasságából 1851-ben született Horvát Attila féltestvéréhez hasonlóan 22 évesen szintén tüdőbajban hunyt el. Az 1855-ben született Árpád pedig 32 évesen kábítószer-függősége miatt öngyilkos lett. Az 1857-ben született Viola csecsemőként halt meg. Egyedül az 1859-ben született Horvát Ilona – később Hamvas Károlyné, majd Machek Gusztávné – volt hosszú életű, 87 éves korában hunyt el.
Ilona visszaemlékezéseiből tudhatjuk meg hogy édesanyjuk milyen szép karácsonyokat szervezett családjuknak és milyen nagy öröm volt gyerekként azt a mesekönyvet megpillantani a fa alatt, amit anyukájuk fordított, például az Andersen meséit.
Mert Szendrey Júlia nem csak, Petőfi Sándor múzsájaként volt jelen a magyar irodalomban, hanem, mint költő és műfordító. Kortársai pedig elimerték munkásságát. Állítólag ő volt az első nő, aki levágatta a haját, nadrágot hordott és szivarozott. Ezt a haladó szellemiséget alátámasztja naplójában leírt gondolata is: „Engemet Sándorom emléke és oly sokszor kigunyolt olvasmányaim, de mindenekelőtt szivem arról világositottak fel, hogy egy nő, több mint csak asszony…”
Második férjével, Horvát Árpáddal az évek során egyre inkább megromlott viszonyuk. Nehéz volt egy olyan házasságban élniük, amiben sosem volt szerelem, csupán barátság. Az sem segített kapcsolatukon, hogy Júlia egyre betegebb lett, hiszen méhrákot diagnosztizáltak nála. Férje betegségében sem volt már mellette, így Júlia elhatározta, hogy elköltözik tőle. Barátai figyelmeztetése és lebeszélése ellenére 1867-ben valóban elköltözött és hosszú szenvedés után 1868. szeptember 6-án halt meg egyedül lakásában.
Sokak szerint jogosan megvetett Szendrey Júlia, hiszen egy évvel szeretett férje, Petőfi Sándor elvesztése után már újból férjhez is ment, de naplójában megjelenő kétségbeesését olvasva talán enyhülhet a róla alkotott ítélet. Halálos ágyán pedig így írt apjának: „Apám azt mondta, hogy én boldogtalan leszek Sándor mellett. Asszonynak még nem adatott olyan boldogság, mint amit én éreztem, mikor együtt voltunk Sándorommal. Királynője voltam, imádott engem és én imádtam őt. Mi voltunk a legboldogabb emberpár a világon s ha a végzet közbe nem szól, ma is azok volnánk.”
A sok lelki és testi szenvedés után 39 évesen elhunyt Szendrey Júlia temetéséről az akkor 68 éves édesapja, Szendrey Ignác gondoskodott, fejfájára a leánykori nevét írták.
