Csák János: Példaértékű a lokálpatrióták által megálmodott bicskei Lajtha Ház Kulturális Központ

MH/ MTI
2024. március 16. szombat. 22:18

Csák János a csaknem egymilliárd forintból létrehozott kulturális központban elmondott avatóbeszédében hangsúlyozta, hogy Lajtha László zeneszerző és népdalgyűjtő, valamint az olyan nagyságok, mint Madách, Kölcsey, Petőfi vagy Móricz „tartják a hátukon a magyar kultúrát és a magyar hazát”. Az intézmény létrehozását a helybeliek kezdeményezték, megvalósítását a kormány 663 millió forinttal támogatta.

A miniszter kiemelte, hogy „a kultúrát nem lehet feltalálni, azt felismerjük magunkban, észrevétlenül jön elő belőlünk, az észjárásunk maga a kultúra”. Úgy vélekedett, azért kellenek az ilyen helyek, mint a Lajtha Ház, mert „a kultúrát magunknak kell megőrizni, más nem fogja megtenni helyettünk”.

Csák János Klebelsberg Kunót idézve azt mondta: a kultúrát ma is el kell vinni a széles rétegek felé, mint ahogy Lajtha László is tette a zenével, ezt próbálják meg Bicskén is megvalósítani, s egyúttal bizonyítani, nem csupán Budapesten van kultúra, hanem a Kárpát-medence minden szegletében.

Spányi Antal megyés püspök szerint a magyarság gyökereivel találkozhatnak a majdan idelátogatók, és szükség van ezekre a gyökerekre, mert „így maradhat hazánk Szent István népe és őrizhetjük Mária országát”.

Bálint Istvánné polgármester hangsúlyozta, hogy Bicske egy új közösségi térrel gazdagodik a Lajtha Ház Kulturális Központ révén. Köszönetét fejezte ki Tessely Zoltán országgyűlési képviselőnek, amiért megálmodta és „az első kapavágástól az utolsó szög beverésééig” végigkísérte az építkezést.

Tessely Zoltán arról beszélt, hogy a méltatlanul, de „szisztematikusan elfelejtett” Lajtha László által képviselt zenei és társadalomtudományi értékeket megpróbálják visszahozni a család egykori tulajdonát képező bőrgyárból lett, nevét viselő kulturális központba. Azt mondta, az épület tekintetében az értékmentés megtörtént a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program két, egymásba fonódó pályázatának segítségével, ám még sok munkájuk van a szellemi kincs bemutatásában.

A tervek szerint a közeljövőben tánccsűr, médiaközpont, vendégház is létesül majd az épület mellett, hogy minél teljesebb mértékben megmutathassák a 20. század egyik legnagyobb zeneszerzőjének és népdalgyűjtőjének hagyatékát, valamint élővé tegyék azt.

Elolvasom a cikket